Pest és Nógrád megye műemlékvédelméről szóló kiadvány jelent meg

Nyomtatás

Fényképekkel illusztrált kiadványban követhetik nyomon az érdeklődők a Pest és Nógrád megyei műemléki felújításokat. A hatszáz példányban elkészült, Egy kis mustra 2012 című kis könyvet a kiadást magára vállaló Pest Megyei Kormányhivatalban mutatták be csütörtökön.

Idén október közepéig a Nógrád megyei kulturális örökségvédelem is a Pest Megyei Kormányhivatalhoz tartozott, így szinte természetes volt, hogy a tavaly megjelent Kis mustra folytatásaként a két megyében 2012-ben lezajlott műemléki felújításokat egy kötetbe foglalják.

A most bemutatott, mintegy 50 oldalas könyvecskében felsorolásszerűen 43 Pest megyei és 20 Nógrád megyei település szerepel, részletesebben egyebek mellett a Nagykovácsiban, Solymáron, Szentendrén, Lóréven, Újhartyánon, Törökbálinton, Kiskunlacházán, Turán, Pencen, Bagon, Aszódon, Fóton, Tóalmáson, Bényén és Vácon végzett műemléki felújítások követhetőek nyomon húsz fotó segítségével. A kiadvány költségein a Pest Megyei Kormányhivatal, a MOL Zrt. és a Belügyminisztérium osztozott. A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, ahhoz a kormányhivatal fővárosi épületében lehet hozzájutni.

A csütörtöki ünnepélyes bemutatón köszöntőt mondott Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, valamint Szaló Péter, területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi államtitkár. Tarnai Richárd beszédében köszönetet mondott az örökségvédelemmel foglalkozó szakembereknek, és kiemelte, az ismertetett példák egyrészt a közös munkát dicsérik, másrészt biztatást adhatnak, hogy a nehéz gazdasági körülmények közepette is vannak bátorító jelek.

MTI

Decrease font size Default font size Increase font size