Európai szinten is sikeres az Erzsébet-program

Nyomtatás

2013. március 26. – Április 8-ig még lehet jelentkezni az Erzsébet-program keretében meghirdetett gyermektáborokra – mondta el Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője a Pest Megyei Kormányhivatalban Tarnai Richárd kormánymegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatón.

„Egy hétig nyaralhatnak – többek között Balaton-parti – táborokban a rászoruló gyerekek június közepétől augusztus végéig, egyhetes turnusokban, teljes ellátással az Erzsébet-program jóvoltából. Az alacsony jövedelmű családoknak ehhez mindössze egy-két ezer forintot kell befizetniük” - közölte Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője a Pest Megyei Kormányhivatalban rendezett keddi sajtótájékoztatón.

Nagy Anna kiemelte, az Erzsébet-program Magyarország legkiterjedtebb és legsikeresebb szociális programja, sőt a kedvezményes üdülésben résztvevők számát az egész lakosságra vetítve Európa egyik legsikeresebb szociális programja is. Az elmúlt év során több mint 100 ezer ember kapcsolódott be az Erzsébet-programba, és közülük több mint 30 ezer gyerek nyaralt állami pénzből az ország különböző helyszínein. A keret idén is rendelkezésre áll, az Erzsébet-tábor keretében összesen 42 pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az általános táborokba családsegítő vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek, de újra lesznek tematikus táborok is népszerű sportolók és művészek vezetésével.

A tematikus táborok kapcsán Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónő, az úszó tábor vezetője kiemelte, külön öröm számára, hogy a táborok alkalmával olyan gyerekek ismerkedhetnek meg a különböző sportágakkal, akik lehet, hogy segítség nélkül sosem juthatnának el nyaralni.

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón elmondta, az Erzsébet-program keretében ellátott közfeladatok megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó bevétel biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. „A mostani kormány a korábbi hagyományokkal szakítva nem a külföldi étkezési utalvány forgalmazóknak ad újabb bevételi lehetőséget, hanem a magyar családok érdekében itthon tartja a pénzt”– hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Az Erzsébet-táborokba jelentkezni a www.erzsebetprogram.hu internetes oldalon lehet, ám annak érdekében, hogy senkit ne zárjanak ki a lehetőségből, szerte az országban több mint 1500 helyen olyan központok működnek, ahol nemcsak a tájékozódásban, hanem a jelentkezésben is segítenek. A legközelebbi ilyen "segítőpont" megtalálásához az érintetteknek elegendő felhívniuk a 061/371-3242-es telefonszámot hétfőtől csütörtökig 9-16 óra, pénteken 9-13 óra között.

 

 

Pest Megyei Kormányhivatal

Kormánymegbízotti Kabinet

1052 Budapest, Városház u. 7.

 

Decrease font size Default font size Increase font size