A magyarországi népszámlálások történetéről

Nyomtatás

 

A kezdetek
Az 1777-ben hozott intézkedés, vagyis a népszámlálás megszervezése és végrehajtása a királynő 1780-ban bekövetkezett halála miatt fiára, II. Józsefre maradt. Az összeírás 1784 és 1787 között sikeresen lezajlott. Mivel friss adatokra a későbbiekben is szükség volt, a II. Lipót által összehívott 1790. évi országgyűlés újabb népszámlálásra vonatkozó rendeletet hagyott jóvá. Ennek megfelelően 1805-ben, 1820-ban, 1838-ban, 1850-ben és 1857-ben is tartottak népesség-összeírásokat, amelyek azonban csak részösszeírások voltak.

Magyarországon az első hivatalos statisztikai szolgálatot 1867-ben alapította meg az akkori kormány a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kötelékében kialakított statisztikai szakosztály létrehozásával. Első vezetője Keleti Károly volt. Az új szervezet – felismerve az önállósuló magyar államnak a népesség és a lakásállomány összetételére vonatkozó adatigényeit – egyik első, és egyben igen jelentős feladata volt egy, az ország egész területére kiterjedő, teljes körű népszámlálás megszervezése, amely – mint azóta minden magyarországi népszámlálás – magában foglalja a lakások számbavételét is.

A második, 1880-ban végrehajtott összeírást már az 1871-ben létrehozott önálló Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal szervezte, figyelembe véve a Nemzetközi Statisztikai Kongresszusok elnevezésű szervezet 1872-ben Szentpéterváron megtartott nyolcadik konferenciájának a határozatát, amely szerint az európai országok mindig egy időben, a 0-ra végződő években tartsanak teljes körű nép- és lakásszámlálást.

Az 1890. évi népszámlálás programjának összeállításakor is fontos szempont volt a nemzetközi követelmények figyelembe vétele. A program kialakításában részt vettek a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei is. A népszámlálást elrendelő törvénynek megfelelően az adatfelvétel a lakhelyekre vonatkozó információkon túl kiterjedt a köz- és magánépületek összeírására is.

Népszámlálások a 20. században

Az 1900-ban végrehajtott negyedik népszámlálás sikeréhez nagyban hozzájárult a hivatalos statisztikai szolgálatról 1897-ben elfogadott törvény, amely a Központi Statisztikai Hivatalt jelentős önállósággal ruházta fel. Az adatfelvétel minőségét javító tényező volt a számlálóbiztosok képzésének a bevezetése, és ösztönzőleg hathatott az összeírók díjazása is, amit ekkor alkalmaztak először.

Az 1910-ben végrehajtott népszámlálás adatai iránt is fokozott igény mutatkozott szakmai körökben, amit az évtized kedvezőtlen jelenségei motiváltak. Az egyre feszültebb nemzetközi és hazai politikai légkör, valamint a kedvezőtlen demográfiai jelenségek (születésszám visszaesése, kivándorlási hullám), a gazdasági fejlődés megtorpanása miatt az adatfelhasználók egyaránt új, friss adatokat igényeltek.

Az 1920. évi népszámlálás eredményeire nemcsak a népesség és a lakásállomány számának és összetételének az alakulása miatt volt szükség, hanem az I. világháborús veszteségek pontos felmérése miatt is. Az adatok feldolgozását azonban jelentősen befolyásolták a szűkös anyagi lehetőségek, így pl. nem volt lehetőség az Európa fejlettebb országaiban ekkor már alkalmazott gépi adatfeldolgozás bevezetésére. Nem teljesülhetett a népszámlálás egyik alapelve, a teljesség, mivel a trianoni döntést követően a déli országrész egy része egészen 1921 novemberéig jugoszláv ellenőrzés alatt állt, s csak ezt követően lehetett számba venni a lakosságot. Szeged külterületének egy része és három északnyugat-magyarországi település még ennél is később került magyar fennhatóság alá (adataik évekkel később, és csak becsléssel voltak megállapíthatók). Érdekessége az adatfelvételnek, hogy ekkor alkalmaztak először számlálóbiztosnak – „megfelelő műveltségű” – nőket.

Tíz évvel később a hagyományos lakás- és népesség-összeírást kiegészítette az önálló iparosokról és kereskedőkről szóló adatgyűjtés. A technikai fejlődés lehetővé tette a korábbiaknál lényegesen hatásosabb propagandatevékenységet, többek között rádióközlemények formájában. Lényeges változás volt, hogy első ízben tettek kísérletet az adatfeldolgozás gépesítésére.

Az 1941. évi népszámlálás időpontjának kitűzését jelentősen befolyásolták az ún. bécsi döntésekből következő területváltozások, ami miatt az adatfelvételt csak 1941 februárjában lehetett végrehajtani (az áprilisban megszállt délvidék összeírására októberben került sor). A nem magyar anyanyelvű lakosságot saját anyanyelvén nyomott kérdőíveken írták össze. Új eszközként jelentkezett a propagandamunkában a filmhíradó, amellyel a népszámlálás vezetői sikeresen éltek is.

A II. világháború után először 1949-ben tartottak Magyarországon népszámlálást. Az egyébként 1950-re tervezett adatfelvétel előrehozását a háborús veszteségek felmérése mellett az is indokolta, hogy a jelentős méreteket öltött népességmozgásról (vándorlásról) csak becslések álltak rendelkezésre, az előző, 1941. évi népszámlálás adatai pedig ekkorra elavultak. Az adatfelvételt iparos- és kereskedő-, valamint mezőgazdasági összeírás egészítette ki. A lakosság bizalmának elnyerése érdekében a számlálóbiztosok titoktartási esküt tettek, s nagy szerepet kapott a népszámlálás propagálásában a már országosan elterjedt rádiózás, a sajtó és a filmhíradó is, amire a háborút követő időkben nagy szükség volt. Az adatok feldolgozása a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási osztályán centralizáltan, a személyi adatokra vonatkozóan gépi feldolgozással valósult meg.

Az 1960. évi népszámlálás előkészítése, szervezése számos ponton eltért a korábbi adatfelvételektől, s a céljai is több olyan elemet tartalmaztak, amelyek az előző adatfelvételeknél nem jelentkeztek. Az összeírás előkészítéseként a városi és a városias jellegű településeken a számlálókörzetek kialakításához egységes léptékű térképek születtek, a külterületi lakott helyekről pedig jegyzék és térképvázlat készült. Úttörő, eddig még soha nem alkalmazott lépés volt – a teljesség biztosítása érdekében – az utca- és házszámjegyzék összeállítása, amely a helyszín pontos regisztrálásán kívül tartalmazta az adott címen lévő lakóegység tulajdonosának a nevét és az ott lakók számát is.

1960 után minden népszámlálási ciklusban a Központi Statisztikai Hivatal végrehajtott – eleinte a népesség és a lakásállomány egy, később két százalékára kiterjedő – ún. mikrocenzusokat (1963., 1968., 1973., 1984. és 1996.) is, amelyek elősegítették a két teljes körű népszámlálás között felmerülő friss adatigények kielégítését.

Az 1970. évi népesség- és lakásösszeírás előkészítésekor a szervezők a lajstromos összeíróívekről visszatértek az egyéni személyi kérdőívekhez. A tematika összeállításakor fokozottan figyelembe vették a nemzetközi szervezetek, így különösen az ENSZ népszámlálásokra vonatkozó ajánlásait. Az

1980-ban végrehajtott népszámlálás fő célja az volt, hogy alapadatokat szolgáltasson a népgazdasági, különösen a területi és a távlati tervezéshez, továbbá adjon számot a népesség demográfiai viszonyainak alakulásáról, változásairól, felmérve a hetvenes évek közepén hozott népesedéspolitikai intézkedések hatását. A népszámlálással szemben új igény is megfogalmazódott: adjon képet a társadalom rétegződéséről. Az alapkérdőívek a személyi és a lakáskérdőív voltak. Külön kérdőív szolgálta az intézetek és az üdülők számbavételét.

A nyolcvanas évized végére felgyorsult hazánkban a politikai és gazdasági rendszerváltás. A bevezetett világútlevél az emberek szabadságát, a világtól való elzárkózás oldódását szimbolizálta, a gazdasági életben szűnőben volt az állami tulajdon monopóliuma, megdőlt az egypártrendszer, a kulturális életben pedig lényegében megszűnt a szigorú állami kontroll, ami nemcsak a hagyományos kulturális értékek előretörésében, hanem a vallási és lelkiismereti szabadság erősödésében is megnyilvánult.

A rendszerváltástól napjainkig

Az 1990. évi népszámlálás programja tükrözte ennek az átmeneti időszaknak a sajátosságait, az ezekkel összefüggő társadalmi igényeket. A politikai és gazdasági átmenetet kísérő feszült belpolitikai légkör a lakosságban bizonytalanságot szült, rontotta az adatszolgáltatási készséget. Nem segítette a munkát az sem, hogy a népszámlálás végrehajtásának évében tavasszal országgyűlési, ősszel helyhatósági választások voltak, aminek hatása már az adatfelvétel előkészítésekor is, de különösen annak végrehajtásakor észlelhető volt. Az akkor tanácsi formában működő helyhatóságok nem tekintették elsődleges feladatuknak a népszámlálás segítését, sokkal inkább a közelgő választásokkal voltak elfoglalva.

1990-ben – 1970-hez hasonlóan – a teljes körű adatfelvételen túl a lakásállomány és népesség 20 százalékára (1970-ben 25 százalékára) kiterjedő reprezentatív adatfelvételre is sor került. A reprezentatív felvétel keretében a lakások műszaki állapotára és helyiségeire, illetve a személyek iskolázottságára, foglalkozási adataira, ingázására tettek fel az alapfelvételhez képest részletesebb kérdéseket. A reprezentatív kérdések kitértek a fogyatékosságra is, valamint további információkat tartalmaztak a nők termékenységére vonatkozóan.

A legutóbbi népszámlálásra 2001. február 1. és 21. között került sor, február 1-jei eszmei időponttal. A megváltozott gazdasági és politikai légkör, valamint a technikai fejlődés megkívánta, hogy az előkészítést végző szakemberek több vonatkozásban a korábbiaktól eltérő módszereket alkalmazzanak. Az új módszerek érintették a népszámlálás előkészítését éppúgy, mint az adatfelvétel végrehajtását, majd az adatok feldolgozást, és hatással lesznek az adatok közlésének, publikálásának a módjára is. A kérdőívek kitöltése interjú módszerrel történt, de természetesen lehetőség volt önkitöltésre is, sőt, amennyiben az adatszolgáltató valamilyen ok miatt ragaszkodott ahhoz, hogy adatait az önkormányzatnál írják össze, vagy a kitöltött kérdőívet az önkormányzatnál kívánta leadni, erre is volt lehetőség. Lényeges eltérés volt az előző népszámlálásokhoz képest, hogy az adatfelvétel név nélkül történt. Az adatfelvétel megkezdése előtt – adatvédelmi biztossal való egyeztetés után – a Központi Statisztikai Hivatal intézkedett az összeírás helye címének elhagyásáról is.

A 2001. évi népszámlálás jelentős újítása az adatok számítógépre vitelének optikai jelfelismerésen alapuló módszere. Ezt a módszert Magyarországon ilyen nagy mennyiségű, számos összefüggést tartalmazó és egyszeri felvételnél használt kérdőívek esetén még nem alkalmazták. A szakmai egyeztetés mellett az 1999 szeptemberében végrehajtott próbanépszámlálás tapasztalatait is figyelembe véve alakult ki a végleges kérdőívek formája és tartalma.

Az egyébként kötelező adatszolgáltatáson alapuló népszámlálás felvételi kérdőívére önként megválaszolható kérdésként kerültek fel a személyiségi jogi szempontból különleges kezelést igénylő, ún. szenzitív kérdések (anyanyelv, nemzetiség, nemzetiségi kötődés, családi, baráti közegben használt nyelv, vallás, fogyatékosság) is, amelyek lakossági fogadtatása kedvező volt. Kibővült, új megfogalmazást nyert a közösségi elhelyezést vagy elhelyezést és ellátást nyújtó intézetek (pl. diákotthonok, gyermekotthonok, munkásszállások, szociális otthonok, kórházak, szállodák) számbavétele. Az ebből nyerhető információk választ adhatnak arra, hogy az intézeti ellátást igénybe vevő személyek milyen típusú intézetekben és milyen körülmények között élnek, milyen eltérések mutathatók ki például az állami és a nem állami szervek, szervezetek (egyház, civil szervezetek, magánszemélyek stb.) által fenntartott intézetekben élők életviszonyai között.

nepszam

(Forrás: www.nepszamlalas.2011.hu)

2011. október 3.

Decrease font size Default font size Increase font size