Állami okmány lett a fogási napló

Nyomtatás

Büntetést kaphatnak a horgászok, ha nem tudják igazolni, hogy határidőre és megfelelő módon adták le a tavalyi fogási naplójukat. A horgászegyesületek több helyen továbbra is saját kihelyezett postaládáikba dobatják be a dokumentumokat, holott igazolást kellene kiadniuk, illetve nyilatkozatot kellene kérniük a horgászoktól az átvételkor, mivel a fogási naplók tavaly hivatalos (állami) okmánnyá váltak.

Ha valaki nem tudja igazolni a leadást, az idei állami horgászjegyért dupla árat kell fizetnie. A Földművelésügyi Minisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy az állam számára csak az állami horgászjegyért és a fogási naplóért kell fizetni, vagyis állami díjként más címen sehol sem kérhetnek további összegeket a horgászoktól a dokumentumok kiadására jogosult szervezetek.

A jogszabályok kimondják, hogy a kiadásra jogosult szervezeteknek az állami horgászjegyhez járó fogási naplók gyűjtéséről és adatfeldolgozásáról is gondoskodniuk kell. A fogási naplót alapértelmezés szerint az állami horgászjegy kiváltásának helyén kell leadni legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28-ig (a tavalyiakat tehát 2015. február 28-ig). Ha azonban a horgász a következő évi állami horgászjegyét, illetve a horgászjegy meghosszabbítását igazoló bélyeget más szervezetnél váltja ki, fogási naplóját ott is leadhatja – tanácsolja az agrarszektor.hu.

Általános szabály, hogy az átvevő szervezeteknek a határidőben és megfelelően összesített formában leadott fogási naplókról igazolást kell adniuk és nyilvántartást kell vezetniük – hangsúlyozta az agrárszektor.hu-nak a Földművelésügyi Minisztérium. Az igazolást akkor nem kell kiadni, ha a horgász nyilatkozik arról, hogy az átvevő szervezetnél kívánja állami horgászjegyének érvényességét meghosszabbítani vagy új állami horgászjegyét kiváltani.(A naplókkal kapcsolatban nem csak az a követelmény, hogy azokat a horgászok határidőre leadják, hanem az is, hogy a horgásznapok számát és a bejegyzett fogásokat is összesítsék).

(További részletekről itt olvashat).

(Localinfo.hu)

 

Decrease font size Default font size Increase font size