Közönségdíjat is osztanak a „Kerékpárosbarát…” pályázatokon

Nyomtatás

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a szakmai zsűri mellett a széles nagyközönség számára is lehetővé teszi, hogy eldöntsék, melyik településeket és munkahelyeket tartják a leginkább kerékpárosbarátnak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kilencedik éve hirdeti meg a „Kerékpárosbarát Munkahely” és a „Kerékpárosbarát Település” pályázatokat. A tárca az elismerésekkel arra ösztönzi az önkormányzatokat, vállalkozásokat és intézményeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a kerékpáros közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára.

A Kerékpáros Magyarország Szövetséggel közös szervezésben megvalósuló kampányban idén új tartalmi elemek alapján és a közönségszavazatokat figyelembe véve ítélik oda az elismeréseket.  A pályázati kérdések között nemcsak az infrastruktúra fejlesztése terén elvégzett munka szerepel, hanem a példamutatás, a biztonság és a népszerűsítés erősítése is. A pályázati anyagot elektronikusan lehet kitölteni a http://kerekparosbaratpalyazatok.hu oldalon, a jelentkezési határidő 2015. április 15.

Az újonnan bevezetett közönségdíjra az online felületen keresztül vagy egy ingyenesen letölthető applikációval bárki nevezheti települését vagy munkahelyét, és szavazhat is rájuk. A felhasználók voksait a pályázatok elbírálásánál, a hagyományos "Kerékpárosbarát..." címek odaítélésénél is figyelembe veszi a szakmai zsűri. Az applikáció a Kerékpáros Magyarország Szövetség Facebook-oldalán érhető el. A szavazatokat a pályázati határidő végéig, április közepéig várják a szervezők.

A tavaly elfogadott „Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia” egyik fő célkitűzése a környezetkímélő közlekedési módok, így a kerékpározás fejlesztése, népszerűsítése. A fejlesztési tárca tervei szerint a hazai kerékpárút-hálózat jelenleg kb. 4000 kilométeres hossza 2020-ra további 1000-1500 kilométerrel bővülhet majd. A beruházások és szemléletformáló kampányok eredményeként a kerékpárt fő közlekedési eszközül választók aránya az uniós átlagot már most meghaladó 19 százalékról 22 százalék fölé nőhet.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály

 

Decrease font size Default font size Increase font size