Megjelent a Családbarát ország 2015 pályázat

Nyomtatás

Megjelent a Családbarát ország 2015 pályázat. A 180 millió forintos támogatásból a gyermekek, a nők és az idősek helyzetének javítását szolgáló helyi programokat, képzéseket támogatnak.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális műsorában elmondta: a  pályázatokat június elsejéig lehet benyújtani. A pályázattal olyan rendezvényeket, képzéseket, kommunikációs programokat, kiadványokat, kiállításokat, kreatív akciókat, modellértékű projekteket támogatnak, amelyek a család és házasság értékeit, a gyermekvállalást, a nők társadalmi szerepvállalását, az idősek és fiatalok együttműködését erősítik, népszerűsítik.
A gyermekek, családok helyzetének javításéval kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arról beszélt, hogy a gyermekesek támogatását, a párkapcsolat és a házasság fontosságát tudatosító, a gyermekvállalást segítő, a szülői szerepeket támogató programokkal lehet pályázni. 
    A nők helyzetének, érdekérvényesítésének javítását szolgáló programok között elsősorban a nők életében megjelenő pluszkihívásokra akarják felhívni a figyelmet, a család és a karrier összeegyeztetésének jó példáit szeretnék bemutatni. 
    A nemzedékek együttműködésével összefüggésben pedig az idősek és a fiatalok összefogását, az idősek tapasztalatainak átadását igyekeznek a pályázattal támogatni. 
    A pályázati kiírás elérhető az Emberi Erőforrások Minisztériumának internetes oldalán (http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma). A pályázaton legfeljebb másfél millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

(MTI)

 

Decrease font size Default font size Increase font size