Gyed extra a baba 6 hónapos korától

Nyomtatás

A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, eddig erre a gyermek egyéves kora után volt lehetőség, jövőre azonban már a gyermek féléves korától folyósítják az ellátást.

A gyed extra 2014. januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között; a kettőt együtt nem kaphatták meg.  A gyed extra minden 2 év alatti gyermek után külön-külön jár. Ez azt jelenti, hogy az a nő, akinek két 2 év alatti gyermeke van és visszatér dolgozni – akár részmunkaidőben is –, a fizetése mellett két gyedet kap.

Fűrész Tünde szerint a gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez. Ezt azzal indokolta, hogy tavaly minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a nagyobb testvér három év alatti volt.

(Localinfo)

Decrease font size Default font size Increase font size