Locsolási csatornadíj-kedvezmény igénylése

Nyomtatás

2015-ben és az azt megelőző években a locsolási kedvezményt igénylés nélkül biztosította az ÉTV Kft. minden lakossági ügyfelének, azonban a vonatkozó jogszabályi rendelkezések változása miatt a nyári locsolási csatornadíj-kedvezményt – az azzal élni kívánóknak - 2016. évtől már igényelni szükséges.

 Tisztelt Ügyfelünk!

A vonatkozó jogszabályok szerint a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel (szennyvízmennyiség-mérő beépítésével), mérés hiányában pedig az adott helyen fogyasztott vízmennyiség alapulvételével állapítható meg. Azaz ahol a bebocsátott szennyvízmennyiséget külön nem mérik, ott az elfogyasztott vízmennyiség alapján kell megfizetni a szennyvízdíjat.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Kormányrendelet 63. § (6) bekezdés d. pontja értelmében azonban lehetőség van arra, hogy ne vegye figyelembe az Érd és Térsége Víziközmű Kft. (továbbiakban ÉTV Kft.) a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál az elkülönített mérés hiányában, házikert* öntözéséhez május 1-jétől szeptember 30-ig terjedő időszakban felhasznált, az elszámolás alapjául szolgáló ivóvízfogyasztás 10 százalékát elérő vízmennyiséget, amennyiben azt a lakossági Felhasználó kéri. Az ÉTV Kft. e csatornadíj kedvezményt mennyiségi korrekció útján biztosítja.

*A házikert olyan lakossági Felhasználó nevén nyilvántartott legfeljebb 2.000 m2 területű földterület (tehát ide nem értve balkonládákat, szobanövényeket stb.), mely felülete alkalmas olyan zöldterület kialakítására, aminek fenntartásához annak folyamatos öntözése célszerű.

Mint az Ön számára is ismeretes, 2015. évben és az azt megelőző években a fenti kedvezményt igénylés nélkül biztosította az ÉTV Kft. minden lakossági Ügyfelének, azonban a vonatkozó jogszabályi rendelkezések változása miatt a nyári locsolási csatornadíj kedvezményt – az azzal élni kívánóknak - 2016. évtől már igényelni szükséges.

Az elkülönült mérés nélküli, locsolási csatornadíj-kedvezmény igénylésének feltételei a következőek:

  • A lakossági Felhasználó lehetőséget biztosít a Szolgáltatónak, hogy az igénybevétel feltételeit előzetes értesítés nélkül ellenőrizze.
  • A lakossági Felhasználó egyéb, helyi vízvételi lehetőséggel nem rendelkezik (víziközműből szolgáltatott ivóvizet használ locsolás céljára), és nincs külön mérője a locsolási víz elszámolására (locsolási ikermérő vagy locsolási célú mellékvízmérő).
  • A felhasználási helyen legfeljebb 2000 m2 méretű házikert* található, és érvényes hitelesítésű bekötési vagy mellékvízmérő működik.
  • Igénylő rendelkezik az ÉTV Kft-vel kötött érvényes, lakossági díjas közszolgáltatási vagy lakossági díjas mellékszolgáltatási szerződéssel, illetve nem áll fent teljes körű mellékmérősítés.

A locsolási csatornadíj-kedvezményre jogosító igénylőlap Társaságunk részére történő visszaküldésének határideje 2016. április 15., mely beérkezése esetén az ÉTV Kft. a kedvezményt 2016. május 1-től** biztosítja. Az igénylőlapot kitöltés és aláírást követően a fejlécben látható elérhetőségeinkre kérjük eljuttatni (személyesen, telefaxon, elektronikusan vagy postai úton) a Felhasználó által igazolható módon. Az igénylőlapot a www.erdivizmuvek.hu oldalról is letöltheti.

** Felhasználói mérőállás-diktálás hiányában a Szolgáltató arányosítással állapítja meg a fenti időpontokban a kedvezmény alapjául szolgáló kezdő és záró időpont mérőállásait, soron kívüli szolgáltatói mérőleolvasást az ÉTV Kft. az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj-kedvezmény okán nem végez.

Amennyiben az igénylőlap 2016. április 15. után érkezik be Társaságunkhoz, úgy az ÉTV Kft. az elkülönített mérés nélküli, locsolási csatornadíj kedvezményt a soron következő elszámolási periódusban biztosítja a Felhasználó részére, és a korábbi periódusra elmaradt locsolási kedvezmény visszamenőlegesen nem érvényesíthető.

A kérelmet nem szükséges évente meghosszabbítani, a kedvezményt a közszolgáltatási vagy mellékszolgáltatási szerződés tartama alatt az ÉTV Kft. folyamatosan biztosítja.

Tisztelettel: Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyfélszolgálata

 

Igénylőlap és Nyilatkozat

Alulírott

Felhasználó neve, születési neve, lakcíme:...........................................................................................................................................................................

 

Az igényléssel érintett felhasználási hely címe:...............................................................................................................................................................................

 

Felhasználó azonosító szám:..............................................................................................................................................................................

 

Felhasználó nyilatkozom, hogy igénylésem a fentiekben felsorolt feltételeknek megfelel, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Kormányrendelet 63. § (6) bekezdés d. pontját – mely az elkülönített mérés nélküli locsolási csatornadíj kedvezmény igénybevételéről rendelkezik – megismertem, ezek alapján és ezúton kérem, hogy a fent megjelölt felhasználási hely vonatkozásában az ÉTV Kft. a kedvezményt részemre a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint biztosítsa.

Kelt: …………………………………….

                                                                                                          ………………………………………….

                                                                                                               Felhasználó saját aláírása

 

Decrease font size Default font size Increase font size