Új tanösvény nyílt a Budakeszi Vadasparkban

Nyomtatás

A Budakeszi Vadaspark „Madárbarát kert” tanösvényét 2017. május 13-án lehetett először kipróbálni. A tanösvény bemutatja a leggyakoribb, leghasznosabb madárbarát eszközöket, és a látogatók a madáritatás és madáretetés, valamint a madárodúk kihelyezésének legfontosabb tudnivalóival is megismerkedhetnek. A cél, hogy a Madárbarát kertet végigjárók olyan hasznos trükköket és módszereket leshessenek el, amit otthon is könnyedén tudnak alkalmazni, hogy élhető környezetet teremthessenek kertjeik madárvilágának. A Madárbarát kert részeként még egy látványodút is kihelyeztek, ahol, reményeik szerint, a beköltöző és ott fészket építő énekesmadár mindennapi életébe is betekintést nyerhetnek majd a látogatók.

A tanösvény az olyan, megtelepedését elősegítő eszközöket is szemlélteti (süngarázs, darázsgarázs, lepkekert), melyek szinte bármelyik kertben használhatóak.

A „Madárbarát tanösvény” mellett továbbá kialakítottak egy hüllőbarát sziklakertet is: a talajba fektetett, különféle méretű csövek megfelelő búvóhelyet, egyben létfontosságú telelő járatokat biztosítanak a hüllők számára. Ha pedig kellő napfény éri, a szikla felülete ideális napozóhellyé válhat a Budakeszi Vadasparkban felbukkanó gyíkoknak, siklóknak és az egyéb erdei hüllő- és kétéltű fajoknak.

Forás: ng.hu

Decrease font size Default font size Increase font size