Poloskainvázió az agglomerációban

Nyomtatás

Az agglomerációban működő Facabook-csoportok tele vannak a poloskákra panaszkodó hozzászólásokkal. Ezekből úgy tűnik, hogy pont ugyanolyan sok van belőlük az északi, déli, keleti és nyugati agglomerációban fekvő településeken.

A zöld vándorpoloska Etiópiából származik. „Egy gyümölcs­szállítmánnyal érkezhetett Magyarországra 4-5 éve, azóta itt él. Teljes mértékben alkalmazkodott a környezethez. Ősszel a felnőtt példányok meleg helyet keresnek, így sokan megszállják a délutáni napsütésben fürdő erkélyeket, teraszokat, és a hűvösebb éjszakákon elbújnak a repedésekben, de a lakásokba is berepülnek. Azért van belőlük ilyen sok, mert forró volt a nyár, meleg az ősz, és tavaly télen sem volt komoly fagy, így könnyen átteleltek. Bűzt árasztanak, ha veszélyben érzik magukat, vagy ha összenyomjuk őket – idézi Sár József entomológust, azaz rovartani szakembert a budapastkornyeke.hu portál.

A zöld és a barna poloska is növényi nedveket szívogat, zöldségfélékben, szántóföldi növényeken, de az ázsiai márványospoloska gyümölcsösökben is felmérhetetlen károkat okoz világszerte.

A védekezés igen nehéz – nyilatkozta dr. Vétek Gábor, a gödöllői a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docense az InfoRádióban. A szakember szerint sajnos nincs kifejezetten e poloskák ellen kifejlesztett rovarölő szer, jelenleg a széles hatásspektrumú, számos hasznos rovart is pusztító készítmények adják a legjobb eredményeket. Hosszan tartó hatást azonban ne várjunk a permettől. Erre a hatóanyagcsoportra a viszonylag gyors lebomlás jellemző – amely egyébként a termést fogyasztó ember szempontjából nem utolsó szempont –, így a rovarok néhány nap vagy hét múlva ismét zavartalanul károsítják a termést – mondja az egyetemi docens.

Marad tehát a kézi szedés, esetleg lombporszívót is érdemes kipróbálni, vagy nyár elején hálót húzni az ágyások fölé. A szakember azt javasolja, hogy inkább húzzunk kesztyűt és kézzel távolítsuk el a rovarokat a kertben a növényekről, a teraszról, a lakásban a bútorokról, függönyről.

Decrease font size Default font size Increase font size