December 21-ig lehet bejelentkezni az evába

Nyomtatás

Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kifejtik, hogy az eváról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni az egyéni vállalkozók a 15T103-as, a társas vállalkozók pedig a 15T203 számú adatbejelentő lapon tudnak a NAV adóigazgatóságain. Az adatlapok már december 1. óta letölthetők a NAV honlapjáról (http://www.nav.gov.hu), illetve papír alapon is hozzáférhetők a NAV ügyfélszolgálatain.     Az eva szerinti adózást többek között a törvényi feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják legkésőbb 2015. december 21-ig. A bejelentkezés ugyanezen időpontig írásban visszavonható – olvasható a közleményben.     A NAV kiemeli, hogy azoknak, akik 2015-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2016-ban is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük.    

Ugyancsak 2015. december 21-éig, és szintén a 15T103, illetve a 15T203 számú adatbejelentő lapon lehet kijelentkezni az eva törvény hatálya alól. Az adózó köteles kijelentkezni, ha 2015. december 21-én nem felel meg az eva választására jogosító feltételeknek, például, ha ebben az időpontban adótartozása van.       Az egyéni vállalkozók szintén december 21-éig – a 16JNY számú nyomtatványon – nyilatkozhatnak arról is, hogy a magasabb összegű ellátás érdekében a járulékokat az általánosnál magasabb – a minimálbér másfélszeresét meghaladó – alap után fizetik meg. 

(MTI)

Decrease font size Default font size Increase font size