Segítjük a kisbabák szüleit Pusztazámoron

Nyomtatás

A képviselő-testület a januári ülésén fogadta el az újszülött pusztazámoriak támogatásáról szóló rendeletét.

A gyermekenkénti ötvenezer forintos juttatást jövedelmi helyzetüktől függetlenül kérhetik mindazok a szülők, akik a gyermek születésekor életvitelszerűen Zámoron laknak és a szülők közül legalább az egyik bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.

A támogatás a 2017. január 1-jét követően született gyermekek után igényelhető. A 2017-es gyerekek után 2018. június 30-ig, a 2018. január 1-je után született gyermekek esetében a kisbaba hat hónapos koráig lehet igényelni az önkormányzattól.

– Az elmúlt évben 14 gyerkőc született a településen, idénre várunk minimum 4 babát, a teljes létszámot még nem ismerjük, hiszen a szeptembertől decemberig terjedő időszak várható születéseit nem tudjuk előre – mondta el Pátrovics Benedek polgármester, aki kiemelte azt is, hogy a testület szívügyének tekinti a helyi gyerekek támogatását.

Az igénylőlapot Orosz Judit védőnőtől, illetve a Községházáról lehet kérni. Szeretettel várjuk a szülőket!

 

                                                                                              Csernyák Krisztina

                                                                                              

Decrease font size Default font size Increase font size