Falusi csok: Pusztazámor nem érintett

Nyomtatás

Döntött a kormány a Magyar falu program keretében a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről.

A falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag.

A változás lényege: azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A nyilvánosságra hozott listából kiderül: Pusztazámor nem érintett a „falusi csok-ban, sőt egyetlen környékbeli település sem.

 

Decrease font size Default font size Increase font size