Egy zámori fiatal sportoló Finnországban

Nyomtatás

Bálint Vince 2005-ben pusztazámori lakosként látta meg a napvilágot. Már óvodás kora óta érdekelték a sportok; focival kezdte, mint a kisfiúk általában. Általános iskolába Sóskútra került, ahol Gyimesi Balázs edzésén lehetősége nyílt kipróbálni a karatét. Balázs már alsó tagozatos korban országos eredményeket ér el a gyerekekkel, így lett Vince is többször országos bajnok egy-egy versenyszámban.

A pusztazámori utcák kitűnő alkalmat adnak a gyerekeknek a sportolásra, mozgásra és a barátságok szövődésére. Tavasztól őszig kint játszanak, bandáznak, gördeszkáznak, görkorcsolyáznak, bicikliznek, és úgy általában, minden új, guruló, forgó, mozgó eszköz megfordul náluk, így alkalom nyílik mindent kipróbálni. Ebből a hétköznapi esetből jött az ötlet Vincének, hogy lenézzen egy hokiedzésre. Kapóra jött, mikor egy ismerős mesélte, hogy a Budai Bocsok hokiklub lurkókat toboroz. Már az első jégre lépés megtetszett, ezzel megkezdődött Vince jégkorong-pályafutása. 

Két évig volt a kis klub tagja, ahol megtanulta az alapokat, majd átigazolták a MAC Budapest Jégkorong Akadémiához. Az akadémia csapatai minden korosztályban előkelő helyen szerepelnek a magyar és osztrák bajnokságban, és biztosított a külföldi tornákon való részvétel lehetősége. Így jutott el a csapatuk Erdélybe, Ausztriába, Olaszországba, Németországba, Bosznia-Hercegovinába, Szlovákiába is. Azonban legtávolabb a hoki fellegvárában, a kanadai Torontóban mérhették össze tudásukat más nemzetek csapataival, ahol a 30 nevezőből az előkelő 2. helyet szerezték meg a korosztályos tornán. Vince 12 évesen, a részt vevő egyetlen magyar csapat tagjaként lépett a jégre a távoli országban. 

2018 decemberében újabb lehetőséget hozott a sport Vince számára, a finnországi Turku városának neves hokiklubjába hívták próbajátékra. Ez azért is volt izgalmas számára, mert a csapat több NHL-játékost is kinevelt már, és az edzők közül is sokan a profi ligában játszottak aktív korukban. Az idei világbajnoki kupa is ott járt a jégkorongstadionban az egyik fiatal válogatott játékosuk révén. 

Az egy hét tesztelés eredménye egy, a TuTo csapatába, a 2019/2020-as szezonra szóló meghívásban testesült meg. Még egy feladat várt rá azelőtt, hogy elindul világot látni: iskolát kellett találnia. A nemzetközi iskolai tanulmányokhoz négyórás, angol nyelven zajló felvételi eljárásban kellett részt vennie; ez, köszönhetően a Sóskúti Általános Iskola tanárainak és az ott tanító angoltanárnőnek, Móni néninek, akadály nélkül sikerült. 

Vince most Finnországban él, tanul és ott űzi a korongot. A csapat alapembere és egyetlen külföldi játékosként, rövid idő alatt, csapatkapitánya lett. 

Todola Timi

 

Decrease font size Default font size Increase font size