Így tartják a középiskolai felvételiket

Nyomtatás

Mint az operatív törzs sajtótájékoztatóján is elhangzott, a középiskolai felvételiket jelenléti formában, de az eddigiektől eltérő szabályok szerint tartják január 23-án. Érden is lesznek változások, a legfontosabb, hogy általános iskolákat is bevonnak az írásbeli vizsgák lebonyolításába.

A szabályok szerint egy teremben nem 16-17, hanem csupán tíz gyermek írhatja egyszerre a felvételi vizsgát. Mivel a december 4-éig leadott jelentkezési lapok szerint a Gárdonyiban 393, a VMG-ben pedig 336 diák ír matekból, illetve magyarból központi felvételit, a Kőrösi, valamint a Bolyai általános iskolát is bevonják a felvételiztetésbe. Ennek részleteiről értesítik az általános iskolákat, és a gimnáziumok honlapjain is tájékozódhatnak a diákok, illetve a szülők. (Mivel a Marianumban hetvenen írnak felvételit, ezeknek a diákoknak az intézmény tud helyet biztosítani.)

A vizsgára korábban kell érkezni, hiszen a beléptetést lázmérés, kézfertőtlenítés előzi meg, a maszk viselését is kérik a felvételiztető intézmények. (Természetesen, ahogy eddig, úgy most is lehet italt, harapnivalót bevinni, és amíg a gyerekek esznek-isznak, le szabad venni a maszkot.) A tankerület biztosít maszkot (hiszen előfordulhat, hogy a diák otthon felejti), és gumikesztyűt is a pedagógusoknak. 

Fontos, hogy az iskolákba a szülők nem léphetnek be, csak a kapuig kísérhetik gyermeküket.

Változást jelent az is, hogy ebben az esztendőben nem egy, hanem két pótnapot jelöltek ki azoknak, akik a 23-ai felvételin nem tudnak részt venni: ők január 28-án, illetve február 5-én írhatják meg a felmérőt.

Az írásbeli vizsgákat követően az iskolákat teljeskörűen fertőtlenítteti a tankerület. 

A felvételi lapok kijavítása után idén lesz mód arra, hogy a diákok betekintsenek az értékelt dokumentumokba. A Marianum iskolában ezeket beszkennelve küldik majd el a felvételizők részére, a Gárdonyiban és a VMG-ben pedig a megjelölt napon a felvételizők fotót készíthetnek a kijavított feladatlapokról, és azt áttanulmányozhatják, észrevételeiket pedig e-mailben jelezhetik. A járványügyi előírásokat szigorúan betartják majd a megtekintés során is. 

Forrás: erdmost.hu

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size