Túlélők a traumákról és azok feldolgozásáról

Nyomtatás

Az ENSZ közgyűlése a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napját 2005-ben a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknaphoz kötődően mutatta be a Spektrum televízió a magyar alkotópáros, Cseke Eszter és S. Takács András a Born in Auschwitz (Születési helye: Auschwitz) című dokumentumfilmjét.

Az Európa-szerte vetített, egész estés dokumentumfilm azt mutatja meg, hogyan öröklődnek a családi drámák generációról generációra, és vajon le lehet-e őket küzdeni. A film főszereplője, Angéla 1944 decemberében néhány nappal karácsony előtt született az auschwitzi haláltáborban, egy kilóval. Mivel a zsidó újszülöttekre vagy a gázkamra, vagy a hírhedt dr. Joseph Mengele halálos kísérletei vártak, a kisbabát édesanyjának öt hétig kellett rejtegetnie a nácik elől a barakkban, míg fel nem szabadították a tábort 1945. január 27-én.

Édesanyja csodával határos módon tartotta életben az egykilós gyermeket öt hétig, a tábor felszabadulásáig. De az átélt borzalmak nemcsak az anya, hanem a gyermek, Angéla életét is meghatározták. Angéla túlélőként nevelte lányát, Katit is, aki gyermekeinek, a 4. generációnak már nem szeretné továbbadni a traumát. Bár kettejük története a haláltáborral kezdődik, univerzális kérdéseket feszeget a Born in Auschwitz: hogyan adjuk önkéntelenül is tovább a traumáinkat a gyerekeinknek, és miként dolgozhatjuk fel az efféle családi örökséget?

A Kanadában élő anyával és lányával öt éven át öt országban forgattak a filmesek. Több mint negyven év után visszatértek velük szülőhazájukba, Magyarországra, elutaztak Németországba, Izraelbe és Lengyelországba, ahol Ferenc pápa is fogadta őket, miután történelmi látogatást tett Auschwitzban.

A Born in Auschwitz című filmet január 31-én 23:05-kor, február 5-én 21:00 és február 25-én 22:00 órakor megismétli a Spektrum televízió.

Forrás: midio.hu

Decrease font size Default font size Increase font size