König Ferenc az Érd Televízióban

Nyomtatás

Pátrovics Benedeket követően König Ferenc, Sóskút polgármestere volt az Érd Tv Párbeszéd című műsorának vendége.

König Ferenc elmondta, a pandémia természetesen Sóskúton is hatással volt a költségvetésre, de azon szerencsés települések közé tartoznak, melyeket kevésbé érintett a kormányzati elvonás. Kitért arra is, bár Sóskút számos pályázaton indul, ezek sikerességét nehezíti, hogy a település a leggazdagabb 3-5% között van.

König Ferenc beszélt arról is, több mint húsz kulturális eseményt, falunapot, koncerteket, színházi előadásokat is támogatnak, tartottak gyermeknapi rendezvényt és augusztus 20-ra is színvonalas eseménnyel készülnek.

König Ferenc beszámolt még a Sóskúton épülő akkumulátorgyár helyzetéről, amely ellen sokan tiltakoznak, illetve beszélt az Érd és Sóskút között létrejött Fehér útról is.

A beszélgetés az erdmost.hu portálon tekinthető meg.

Forrás: erdmost.hu

 

Decrease font size Default font size Increase font size