Védekezés kánikula idején

Nyomtatás

Az ország 8 megyéjére és a fővárosra a legmagasabb, harmadfokú, 11 megyére pedig másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt. Ez azt jelenti, hogy a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 29, illetve a 27 fokot.

A kánikula napjai alatt elsősorban az idősekre, a csecsemőkre és kisgyermekekre, illetve a krónikus betegséggel küzdőkre figyeljünk oda jobban, őket érintheti ugyanis a leginkább a kiszáradás, illetve a túlhevülés. Lehetőség szerint maradjunk fedett, árnyékos, légkondicionált helyen, legalább a nap legmelegebb óráiban, 11 és 14 óra között (ez az időszak például nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy a környékünkön lévő múzeumokat felfedezzük, de általában a bevásárlóközpontok is légkondicionáltak).

Ne feledkezzünk el az állatainkról sem: biztosítsunk nekik is árnyékot, ahova behúzódhatnak, legyen mindig friss vizük, és időnként vizezzük is be őket (a közvetlen locsolgatást sok házi kedvenc nem szereti, de egy nyirkos törülközővel is áttörölhetjük őket). Soha ne hagyjuk az autóban felügyelet nélkül a kisgyerekeket vagy az állatokat! A kocsi belseje ugyanis rövid időn belül extrém módon felmelegedhet, ez pedig sajnos könnyen tragédiához vezethet!

Igyunk gyakran, még akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak, a meleg hatására ugyanis sokkal többet izzadunk, hogy így is hűtsük magunkat. A gyermekeket, időseket kínáljuk gyakrabban vízzel, a kisbabákat pedig szoptassuk többször! Az alkohol-, illetve koffeintartalmú italokat azonban kerüljük! Ha vízhajtó hatású gyógyszereket szedünk, vagy valami miatt korlátozni kell a folyadékfogyasztásunkat, konzultáljunk az orvosunkkal, hogy miként érdemes pótolni az elveszített vizet.

Lehetőleg ne készítsünk olyan ételeket, amelyekhez a sütő bekapcsolása szükséges, ez ugyanis jelentős mértékben felmelegítheti a környezetünket. Együnk kisebb adagokat könnyű, egészséges fogásokból, például salátákat, gyümölcsleveseket, főzelékeket. Részesítsük előnyben a sós ételeket, ezek nemcsak fokozhatják a szomjúságot, melynek hatására többet iszunk, de az izzadás során elveszített ásványi anyagok pótlásában is nagy szerepük van.

Viseljünk könnyű, természetes anyagú, világos színű, kényelmes, nem túl szoros ruházatot és széles karimájú kalapot, illetve napszemüveget, hogy a nap sugaraitól védjük magunkat. Mindig használjunk fényvédő krémet! Ha tehetjük, naponta többször is zuhanyozzunk le kellemesen langyos vízzel!

Forrás: hvg.hu, erdmost.hu

Decrease font size Default font size Increase font size