Pályázat diákoknak

Nyomtatás

A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet a Kulturális Örökség Európai Éve alkalmából általános és középiskolás diákok számára Ne menj el mellette! címmel.

Pályázati cél: Az ifjúság figyelmének felkeltése az örökségvédelem iránt, az örökségi értékek megszeretésének és megbecsülésének kialakítása a települési örökségállomány megismerésén keresztül, a kutatómunka és a népszerűsítő tevékenység fejlesztése, a korosztályok közötti együttműködés erősítése.

Pályázók köre: 7–10 éves, 10–14 éves és 14–18 éves tanulók, tanulói közösségek.

A pályázaton való részvétel feltétele: Jelentkezés az oroksegeve@me.gov.hu e-mail címen, feltüntetve a pályázók körét, életkorát, a kiválasztott épületet, valamint a helyi közösségnek szervezendő bemutató tervezett időpontját.

Jelentkezési határidő: 2018. május 2.

Pályázat leírása: A pályázó felkutatja egy, a településén általa kiválasztott épület/építmény építéstörténetét, művészettörténeti értékeit, felkeresi azokat a személyeket, akik ismeretekkel rendelkeznek az adott épület tulajdonosairól, használóiról, a település életében betöltött szerepéről, a helyi közösség tudatában élő, az épülettel kapcsolatos történetekről, legendákról. A pályázó összegzi a megszerzett ismereteket, majd bemutatja azokat a település lakóinak, azt is kidomborítva, hogy a pályázó számára miért fontos a kiválasztott épület. Az eseményre meghívja a sajtó képviselőit is.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018. május 7 – 2018. május 13.

A pályázat elbírálása: Az oroksegeve@me.gov.hu e-mail címre eljuttatott beszámoló alapján, amelynek a következőket kell tartalmaznia:

  • az épület kiválasztásának indoklása,
  • az épület történetét és értékeit bemutató anyag (szöveges, képi, video stb.),
  • a bemutató összegzése,
  • csatolva a (helyi) sajtóban megjelent hírek.

A beszámoló bármilyen formában és technikai eszközzel készülhet, de mutassa be a lehető legpontosabban a kutatás, az előkészítés és a bemutatás valamennyi lényeges mozzanatát.

A pályázat kiírója az első három helyezettet e-mailben értesíti, majd az eredményt a https://koee2018.kormany.hu/ weboldalon teszi közzé, 2018. szeptember 14-ét követően.

A beszámoló beküldésének határideje: 2018. június 15.

Az elbírálás szempontjai:

  • az épületválasztás indokoltsága,
  • az épületről megszerzett ismeretek alapossága és teljessége,
  • kreativitás,
  • a bemutatás előkészítése,
  • a bemutatás színvonala,
  • a bemutatás hangvétele,
  • az idősebb (felnőtt) korosztály bevonása a bemutatás előkészítésébe,
  • sajtóvisszhang.

Felhívjuk pályázóink figyelmét az alábbiakra:

  • A pályázat kiírója különösen számít a tanuló ifjúság kreativitására, a hagyományostól eltérő, újszerű ötletekre az örökség bemutatásában.
  • A bemutatás célja az legyen, hogy a település minél több lakója ismerje és kedvelje meg a választott épületet.
  • A bemutatón a pályázók emeljék ki, számukra mit jelent a választott épület, miért érzik fontosnak megőrzését a jövő számára?
  • A részvételnek nem feltétele a hivatalos védettség, de fontos, hogy a választást megfelelően indokolják.
  • A bemutatást a választott épületben vagy annak közvetlen környezetében javasolt megszervezni.
  • A bemutatón illetve annak előkészítésében a település lakosságának lehető legszélesebb körű részvétele előnyt jelent.
  • A pályázathoz választható a kulturális örökség egyéb ingatlan eleme is (pl. ipari emlékek, temetők, parkok, romok stb.)
  • A jelentkezéssel pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázat kiírója a pályázat népszerűsítése céljából a bemutatások időpontját és helyszíneit valamint a beküldött beszámolókat a sajtóban és a Kulturális Örökség Európai Éve webfelületein megjelentetheti.

Pályázati díjak:

  • 1. helyezett: 500 000 forint értékű díj
  • 2. helyezett: 300 000 forint értékű díj
  • 3. helyezett: 200 000 forint értékű díj

Díjak átadása: 2018. szeptember 14-én, a Kulturális Örökség Napjai országos megnyitóján.

 

Az erdmost.hu nyomán

 

Decrease font size Default font size Increase font size