Indul a „Speedmarathon”

Nyomtatás

Április 3-án és 4-én fokozott sebességellenőrzést hajt végre a rendőrség. Az ellenőrzés ideje alatt, 3-án 6 órától 4-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi komplex közlekedési ellenőrzési pont használatban lesz.

A rendőrség március 25-ig várta a lakosság javaslatait az ellenőrzési helyek kijelöléséhez. A jelzések alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a megyei rendőr-főkapitányságok április 1-ig jelölték ki a pontos helyszíneket és időpontokat.

Mint a rendőrség közölte, az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is fellépnek. A közleményben emlékeztettek arra, hogy a gyorshajtás az egyik leggyakoribb oka a halálos baleseteknek.

A „Speedmarathon” ötletét nyolc évvel ezelőtt a német Észak-Rajna-Vestfália szövetségi állam dolgozta ki. A német ötletet nagy lelkesedéssel fogadták, és hasonlóan az elmúlt évekhez, idén is valamennyi, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatához, a TISPOL-hoz csatlakozott tagállam, így Magyarország is alkalmazza. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a 24 órás „Speedmarathon” alatt ellenőrzött járművezetők 95%-a az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.

Forrás: infostart.hu

 

Decrease font size Default font size Increase font size