November 15-én avatják fel az új Puskás Ferenc Stadiont

Nyomtatás

Már 1896-ban megszületett egy nagy budapesti stadion elképzelése, de a háború kétszer is megakadályozta a megvalósítást. Az építkezés – végleges tervek nélkül – 1948. július 13-án kezdődött el a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. A főváros lakossága lelkesen azonosult az üggyel, rengetegen vettek részt önként a munkában, így Puskás Ferenc és az Aranycsapat többi tagja is. A Népstadion ünnepélyes megnyitására 1953. augusztus 20-án került sor. Ekkor a Budapesti Honvéd – Szpartak Moszkva labdarúgó-mérkőzésen a magyar csapat 3–2-re nyert.

A stadion innentől fogva számos nagy sportesemény színhelye volt, számos kulturális rendezvényt, emlékezetes koncertet tartottak itt az elmúlt évtizedek alatt. Az egyik legemlékezetesebb az 1954-es, 7:1-es magyar győzelemmel végződött magyar–angol labdarúgó-mérkőzés volt. Közel százezer szerencsés néző izgulhatta végig.

De könnyek nélkül nem lehet megnézni a Queen 1986-os koncertjén készült filmet sem, amikor Freddie Mercury hetvenezer magyarral énekelte el itt a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.

A stadiont 2002-ben nevezték át a legendás játékos, Puskás Ferenc neve után. Az évek során nagyon rossz állapotba került építmény felújítására, bővítésére, újjáépítésére különféle tervek születtek. Végül 2017 februárjában kezdődött meg az új aréna építése.

A 67 ezer fős új Puskás Ferenc Stadiont november 15-én, pénteken a Magyarország–Uruguay nyitómérkőzéssel avatják fel, telt ház előtt. A létesítmény megőrizte a régi Népstadion meghatározó stílusjegyeit, annak törmelékeinek jelentős részét újrahasznosították az építés során. A pálya középpontja ma is pontosan ott található, ahonnan korábban a régi nagyok indították a labdát.

Sz. K. N. 

Forrás: midio.hu

Decrease font size Default font size Increase font size