Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Második alkalommal rendezik meg a szakképzési centrumok, illetve a szakképző iskolák a Szakmák éjszakáját: április 21-én bepillantást engednek a műhelyek világába, a különböző szakmák rejtelmeibe.

A Kós Károly Szakképző Iskola tanári kara és 10–11. osztályos diákjai is többféle bemutatóval, eseménnyel készülnek az éjszakai rendezvényre; az időpont miatt el tudnak jönni a napközben dolgozó szülők, illetve tanuló általános iskolások is.

– A kezdeményezés célja, hogy a szakmák megismerése és választása könnyebb legyen – hangsúlyozta Dózsa Lajos igazgató, hozzátéve: a rendezvény nemcsak a hatodik-hetedikes diákoknak, hanem a már végzettséggel rendelkező, de nehezen elhelyezkedni tudó fiatal felnőtteknek kínál lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljenek egyes szakmákhoz.

A Kós iskolában este hattól éjjel fél tízig tízféle programban vehetnek részt az érdeklődők.

– A legkeresettebb hiányszakma a villanyszerelő, a bemutató a tanműhelyben zajlik majd. Az irodai titkár gyakorlaton információs dokumentum szerkesztésével, laminálásával és spirálozásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A cukrászoknál az ezerarcú marcipán lesz a középpontban, míg a pincérektől az elfelejtett angol felszolgálási stílust tanulhatjuk meg. A Bocuse d’or szakácsverseny házi fordulóját is ekkor tartjuk. Tanboltunkban eladó gyakorlat zajlik majd, és lesz több tanműhelyi bemutatkozó foglalkozás is: karosszérialakatos, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, autószerelő. Iskolánkban szeptemberben újra indul a gépi forgácsoló és szerszámkészítő szakma. Az érdeklődők megtudhatják, hogy a gépi forgácsolás és szerszámkészítés főleg számítógépen zajló tervezést jelent, nem pedig nyakig olajos, fémforgácsokkal teli műhelyben dolgoznak a diákok – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: e hiányszakmák egyre népszerűbbek a fiatalok körében; az új osztály szeptemberben maximális létszámmal indul majd.

– Fontos tudni, hogy a hiányszakmákban tanulók már kilencedikben tanulmányi ösztöndíjban részesülnek, függetlenül a tanulmányi eredménytől. Aki ezeket választja, nemcsak kurrens szakmára tesz szert, hanem anyagi támogatást is kap – húzta alá az igazgató.

A közszolgálati ügyintéző szakma is bemutatkozik ezen az éjszakán; a bemutatóban a rendvédelmi szervek szakemberei is részt vesznek majd.

A Szakmák éjszakájára több iskolai osztályt várnak, de természetesen egyéni látogatókat is szívesen látnak a Kós iskola tanárai, diákjai. Előzetes regisztráció nem szükséges; a rendezvény ingyenesen látogatható.

(Forrás: Érdi Újság)

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size