Tisztelt Zámoriak!
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy januártól nálunk is megkezdődik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Az első szállítási nap január 30. szerda. Hamarosan egy részletes tájékoztatót fogunk közzétenni, amelyben ismertetjük majd a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudnivalókat, az új szolgáltatásokat (szelektív gyűjtés, zöldhulladék-gyűjtés stb.), valamint a hulladékszállítás egész éves naptárját.
De a jövő szerdáig hátralévő idő szűkössége miatt külön is adunk egy rövid tájékoztatást a szelektív gyűjtéssel kapcsolatban.
Kérem Önöket, hogy a tájékoztatóban írtakat figyelembe véve járjanak el, mert ezzel segíthetik elő az új szolgáltatás meghonosítását és ezzel közvetetten a környezet védelmét is!
Együttműködésüket az Önkormányzat nevében előre is megköszönöm!
Pátrovics Benedek
polgármester
SZELEKTÍVEN GYŰJTHETŐ HULLADÉKOK ÉS AZOK GYŰJTÉSÉNEK MÓDJA:
PAPÍR: ide tartozik minden könyv, füzet, újságpapír, magazin, csomagolópapír hullámpapír, karton, papírguriga, kiöblített és összelapított italos karton (tejes-, gyümölcsleves doboz).
Fontos, hogy a dobozokat lapítsuk össze, csökkentsük a térfogatukat, így sokkal kevesebb helyet foglalnak el. Továbbá a szelektíven gyűjtött papírok közé ne tegyünk ételhulladékkal szennyezett (vegyszerrel érintkezett, vagy olajos, zsíros) papírokat, például a pizzás dobozt. Használt papír zsebkendőt, vagy szalvétát se dobjunk ide.
A papír szelektív hulladékokat összekötözve a szelektív hulladék gyűjtésének napján reggel 6:00-ig az ingatlanuk elé, jól látható, megközelíthető helyre szíveskedjen kikészíteni.
MŰANYAG ÉS FÉM: ide tartoznak az üdítős- és ásványvizes palackok, kiöblített háztartási flakonok és azok kupakjai (samponos, habfürdős flakon), háztartásban előforduló tiszta fóliák (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák), kimosott tejfölös-, joghurtos poharak, továbbá a különféle háztartási fémhulladékok (pl. evőeszköz) és italos- valamint konzervdobozok.
A különválogatva gyűjtött fém és műanyag közé ne kerüljön zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakon, margarinos doboz, élelmiszer maradványt tartalmazó műanyag, hungarocell, CD-lemez, magnó- és videókazetta, egyéb nem csomagolási műanyag (pl. nylon harisnya), mert újrahasznosításuk a jelenlegi technológiákkal nem megoldható.
A műanyag és fém hulladékokat kérjük a szelektív hulladék gyűjtésének napján reggel 6:00-ig az ingatlanuk elé, jól látható, megközelíthető helyre szíveskedjen kikészíteni a hulladékok beazonosítására alkalmas, bármilyen átlátszó zsákba.
A zsákról a lakóknak maguknak kell gondoskodni!
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire
- Szent István emlékezete