Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A SPAR ez év októberben áruház építését kezdi meg a Pest megyei településen, a Törökbálinti-tó jól megközelíthető környezetében, kétmilliárd forintos beruházás keretében.

A MaxCity közelében található, jelenleg üresen álló telek mintegy 22 ezer négyzetméteres beépíthető területén októberben kezdik meg az üzlet építését. A 4755 négyzetméteres épületegyüttesből a SPAR szupermarket 2164 négyzetmétert tesz ki – ebből az áruház eladótere 1280 négyzetméteres –, a többit az öt egységből álló üzletsor foglalja majd el. A családosok számára a területen egy játszóteret is terveznek, de az elképzelések között szerepel egy termelői piac kialakítása is.

A Törökbálint, Tópark utca 4. szám alatti szupermarket a tervek szerint 2020-ban nyílik meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2020.febr. 20 Cs

Februártól online is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást – [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.febr. 20 Cs
Erkölcs bizonyítvány igénylése online

A Webes Ügysegéd alkalmazásával teljes egészében elektronikus alapokra került a hatósági erkölcsi [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.febr. 18 K
Szarvasagancsgyűjtés: csak engedéllyel

A tél végétől április elejéig, amikor a szarvasok levetik agancsukat, óriási problémát jelent [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.febr. 17 H
Indul az adóbevallás időszaka

Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.febr. 14 P

Év elején többször is kapnak levelet a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők a Magyar [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size