Hagyományteremtő munkareggelit tartott Törökbálinton választókerülete polgármestereivel dr. Aradszki András országgyűlési képviselő. A találkozón többek közt a zajterhelésről, valamint a települések nevelési intézményeinél dolgozók bérrendezésének szükségességéről volt szó. A beszélgetésen Diósd, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok és Törökbálint polgármestere vett részt.
A kereszténydemokrata politikus az erdmost.hu portálnak nyilatkozva két fontos témát emelt ki a munkareggelin elhangzottak közül. Az egyik a településeket érintő zajterhelés, a másik a települések által finanszírozott oktatási, nevelési intézmények dolgozóinak bérkérdése.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy harmonizált megközelítést alkalmaznak a zajterheléssel kapcsolatban. A közös célokat hangsúlyozva, más agglomerációs szövetségekkel, partnerekkel összefogva igyekeznek hosszú távú, hatékony megoldást találni a problémára.
A települések oktatási, nevelési intézményeinél dolgozók bérrendezését illetően Aradszki András elmondta: tájékozódnia kell még e témában. Nem biztos, hogy minden település költségvetése fedezetet biztosít a bérek növelésére, valószínűleg az állami támogatás növelésére lesz szükség. A képviselő jelezte a településvezetőknek, jelezni fogja a Pénzügyminisztérium felé a problémát.
Az országgyűlési képiviselő arról is beszélt, hogy a 2020-as év jól kezdődik a választókerület települései számára: Diósdon nyolc tantermes iskolabővítés valósulhat meg a kormány döntése értelmében. Jelentős támogatást kaptak év elején a civil szervezetek szinte mindegyik településen. Sóskút és Pusztazámor egyházközsége támogatást kapott templomfelújításra, és a Modern Falu Program keretében rendőr szolgálati lakások, illetve járdák megépítésére érkezik forrás.
Aradszki András hangsúlyozta: Folytatódik az elmúlt ciklusban elkezdett munka; „az a közös dolgunk, hogy az itt élők életkörülményeit, a települések életképességét erősítsük és javítsuk”. A képviselő jelezte: úgy látja, szükség van a térség polgármestereivel szervezett találkozókra, így negyedévente megszerveznek egy-egy összegző-értékelő, illetve az újabb problémákat terítékre vevő megbeszélést.
Forrás: midio.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire
- Szent István emlékezete