Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Junior menedzserek lettünk mindannyian. 2020. március 16-ától tantermen kívüli digitális oktatás lépett életbe. A meghirdetése után az embernek elképzelése sem volt, hogy ez mit is fog jelenteni: a gyerekek otthonról tanulnak, a felnőttek, aki tehetik, otthonról fognak dolgozni és közben felügyelik a gyerekek tanulását. Aki nem tud otthon maradni, annak megoldást kellett találnia, hogy mi legyen a csemetéjével napközben, mikor fog vele tanulni. Egy új életmódot kellett kitalálni kb. egy hétvége alatt.

Nekünk szerencsénk volt, mindketten dolgozhatunk itthonról, így alapvetően csak azt kellett felosztanunk, hogy mikor kivel foglalkozzunk. Az alsósok esetében, akik Pusztazámoron tanulnak, viszonylag könnyen ment minden, hiszen az elején Facebook-on keresztül megkaptuk a feladatokat, és ott kellett a feladat teljesítését is visszajelezni. Ez a rendszer pár nap után kezdett egyre nehezebben követhetővé válni, hiszen folyamatosan jöttek az újabb és újabb feladatok, és néha elveszett az ember, hogy melyik feladattal is foglalkozott már.

Emellett az Érden tanuló felsős gyerekünknél legalább ötféle programot használtak, ki ilyen, ki olyat. Az látszódott, hogy mivel a tanárokat, tanítókat is hirtelen érte a változás, és központi oldalról nem kaptak megfelelő támogatást azzal kapcsolatban, hogy milyen szoftvert mire és hogyan tudnának használni úgy, hogy az tényleg a tanulást segítse, így mindenki egy kísérletezgetős szakaszba kezdett. A gyerekek számára az első időkben érdekes volt minden feladat, minden program, és szép lassan elkezdtek kialakulni a kedvenceik, viszont a hét utolsó napjaira annyira elfáradtak, hogy egyre nehezebbé vált őket motiválni.

A harmadik hét elejére azt tapasztaljuk, hogy bár a gyerek maguktól elvégzik a feladatokat és pillanatok alatt beletanulnak a különböző okoseszközök használatába, de szülőként egyre nehezebb a saját munkánkat is ellátni. További feladatok várnak ránk, mint egy nagyobb vállalati munkánál: projektté kell alakítanunk a mindennapjainkat, és felosztani, hogy kivel, mikor foglalkozunk, mikor van játékidő, sport, mikor van a mi munkaidőnk, és mikor végezzük el az otthoni teendőket. Mivel nincs más választásunk, mindannyiunknak meg kell oldani ezt a feladatot, és csak reménykedhetünk benne, hogy pár nap kísérletezgetés után, napról napra könnyebbek és gördülékenyebbek lesznek a hétköznapjaink.

Pálok-Ney család

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size