Az Európai Bizottság elfogadta a 2022–2027-es időszakra szóló regionális támogatási szabályokat, melynek értelmében Pest megye leválik Budapestről és önállóan támogathatóvá válik, így a cégek az eddigi 0% helyett 50–70%-ig terjedő támogatásra lesznek jogosultak.
A portfolio.hu most azt írja, a relatív alulfejlett Pest megye levált az EU-átlagnál fejlettebb Budapestről és önálló régióvá vált 2021-től, amelyet már az Európai Bizottság is jóváhagyott, emiatt megváltozott a regionális támogatási térkép is és mindezek nyomán a 2021–2027-es uniós fejlesztési ciklusban Pest megye már önálló régióként jogosult uniós forrásokra, ennek köszönhetően jelentős közlekedésfejlesztési, szenny- és ivóvíz-, valamint a környezetvédelmi pályázatokra is számíthat a céges pályázatok mellett.
Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a 2021–2027-es ciklusban csupán a települési önkormányzatokat fejlesztő operatív programban a tervek szerint 140 milliárd forint fog jutni a Pest megyeiek részére.
Azzal, hogy a Pest önálló régióvá vált, a megyei emberek, vállalkozások, önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek számára is megnyílhatnak az uniós pályázati lehetőségek.
Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére jóval kedvezőbb európai uniós feltételek lesznek érvényesek a 2021–2027-es időszakban, és az érintettek nagyságrendekkel nagyobb forráshoz juthatnak majd, mint valaha.
Pest megyében 187 településen 18 járásban több mint 1,3 millió ember él. Magyarország területének mintegy 7 százalékát foglalja el, s népességének körülbelül 12 százalékának ad otthont a megye. A regisztrált vállalkozások száma több mint 230 ezer, ez az országban regisztrált vállalkozások 12,8 százaléka; a nonprofit szervezetek – amelyek számára szintén megnyílik a pályázati lehetőség a 2021–2027-es időszakban – száma több mint 6300, ez az ország összes nonprofit szervezetének 10 százaléka.
Az uniós támogatásokról és az önkormányzatok lehetőségeiről ide kattintva olvashat bővebben!
Forrás: erdmost.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire
- Szent István emlékezete