A koronavírus-járványt követően újra romlanak a baleseti statisztikák Érden és a környéken, és ezeknek gyakran oka a gyorshajtás. Az Érdi Rendőrkapitányság ezért mostantól napi rendszerességgel méri a sebességet, ráadásul nemcsak nappal, hanem éjjel is, sőt akár civil autóból is.
Kürti István, az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője az Érd TV-nek elmondta, nem az a cél, hogy mindenkit megbüntessenek, sokkal inkább azt szeretnék elérni, hogy kevesebb legyen a baleset és senki ne sérüljön meg. Tavaly a koronavírus-járvány ideje alatt jelentősen csökkentek a baleseti statisztikák, ám ahogy újra kinyitott minden és szabadabb a mozgástér, úgy egyre több a gyorshajtás és sajnos a személyi sérüléses baleset is.
A rendőrség az eddigi sebességmérések kapcsán alkalmazta a jól látható rendőrségi modult: kint állt a rendőrautó, a rendőrjárőr, és úgy végezte a sebességmérést. Ugyanakkor, mivel azt tapasztalják, ha a gépjárművezetők tudják, hol számíthatnak sebesség ellenőrzésre, akkor bár az érintett területen lassítanak, de előtte és utána is gyorsabban hajtanak. Éppen ezért a mostani akcióban is alkalmazzák az ún. rejtett sebességmérést, azaz nem biztos, hogy kint lesz az autó mellett a sebességmérő eszköz, és az sem biztos, hogy ezt csíkos autóból fogják végrehajtani, mert van erre rendszeresítve civil szolgálati autó, és ezt a sebességmérést már nem csak álló helyzetből, hanem mozgásból is végre tudják hajtani.
Forrás. erdmost.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire
- Szent István emlékezete