Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Szent Mihály-napi vigasság

 

Amint azt sokan tudják, a néphagyomány szerint az áprilisban a legelőre kihajtott állatok Szent Mihály-napon tértek haza. Ez a pásztorok, béresek elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja is volt, amikor mulatságokat, bálokat rendeztek.
2022. szeptember 17-én szeretnénk megrendezni Pusztazámoron a Koroda-kertben a Szent Mihály-napi vigasságot.
A programok 18 órakor kezdődnek, ekkor kóstoljuk és zsűrizzük a házi készítésűsüteményeket, melyre – reméljük és várjuk–, hogy az ügyes kezű „cukrászok” az otthon elkészített édességeket elhozzák. Kérjük, előre jelezzék nevezési szándékukat, hogy mindenkit tudjunk díjazni.
18.15-kor terelőkutya-bemutatót tekinthetnek meg, majd 18.45-től a Sóskúti Ifjúsági Fúvószenekar fog zenélni.
Ezután fogjuk kihirdetni a sütiverseny eredményét. Végül tábortüzet gyújtunk és szalonnát sütünk, melyhez Önöknek csak egy nyársat kell hozni, a szalonnát, kenyeret, forralt bort mi adjuk.

Garainé Ordas Dóra
06/30 905 0791

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.jún. 22 K
Vezetés kánikulában

Június 22-én 0 órától 24-én éjfélig szóló harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size