Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Zámori Hírek 6. száma interjút közöl Pátrovics Benedekkel, Pusztazámor polgármesterével. Az interjút e helyütt is közreadjuk.

 

Polgármester úr! A tavaly decemberi számban – utalva a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetre – Felelősséggel éljük mindennapjainkat címmel adtuk közre az önnel készült évzáró interjút. Mennyiben változott a helyzet a mögöttünk lévő esztendőben?

– Szerencsére a pandémia viszonylag lecsengett, hála istennek!, 2022-ben már kevesebb korlátozással kellett együtt élnünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy a járvány nem volt hatással a költségvetésünkre. Sokat költöttünk a saját büdzsénkből például maszkokra, fertőtlenítő szerekre, gumikesztyűkre. Amiben tudtunk, segítettünk az óvodának, az iskolának, az állampolgároknak. Amit mi megtehettünk, azt megtettük.

A híreket olvasva kitetszik: a koronavírusjárvány és az ukrajnai háborúval összefüggő energiakrízis az önkormányzatok jelentős részénél problémát okoz. Mi a helyzet nálunk, Pusztazámoron?

– A gázárra 2023 végéig érvényes szerződése van az önkormányzatnak, tehát azt még a korábbi áron kapjuk. Az elektromos energia tekintetében az egyetemes szolgáltatási körbe tartozunk, itt december végén derül ki, hogy milyen árkategória vonatkozik majd ránk és mennyi lesz az áramdíj. Egyébként nekünk már mintegy 10 éve energiatakarékos lámpáink vannak, tehát e tekintetben megelőztük korunkat. Ugyanakkor reméljük, hogy előbb-utóbb véget ér a határaink mellett zajló háború és nagyjából visszaáll az energiaellátás terén a korábbi állapot. Hála a korábbi években folytatott megfontolt gazdálkodásnak, nekünk nincsenek pénzügyi gondjaink, és némi tartalékkal is rendelkezünk. És hogy ez az állapot ne is változzon, a jövőre nézve is megfontolt döntéseket hozott, illetve kíván hozni a testület. A szennyvíztisztító telep betervezett felújítását például elhalasztottuk, éppen azért, hogy a gyorsan változó árak és feltételek ne hozzanak kellemetlen helyzetbe bennünket. Nem szeretnénk kockáztatni. A mintegy 300 milliós beruházás megkezdése – és az ehhez kapcsolódó pályázat beadása – helyett felkértük az ÉTV Kft.-t, hogy dolgozzon ki egy átmeneti, 1–1,5 évre szóló megoldást, amivel biztosítható a telep szabályos, a különböző előírásoknak megfelelő működése. Persze ez is pénzbe kerül, mintegy 40–50 millióba, de mégsem kockáztatjuk a teljes tartalékunkat.

December elején vízhiányról lehetett olvasni a közösségi médiában.

– A konkrét eset egy érdi körforgalom-építésnél elvágott nyomóvezeték miatt következett be, a szakemberek a hibát igen hamar, másnap reggelre kijavították és megindult a vízszolgáltatás. Ezzel együtt nem titok, hogy a környékbeli települések – kivált Sóskút és Tárnok – fejlődése miatt a térségben a felső határhoz érkezett a vízszolgáltatási kapacitás, és elkerülhetetlen egy új víztározó üzembe állítása. Mindhárom település – Pusztazámor, Sóskút és Tárnok – képviselő-testülete megszavazta, hogy biztosítja a tározó tervezési költségeit, mintegy 8 millió forintot. Ha megépül az új víztározó, jobb és biztonságosabb lesz a környéken a vízellátás.

A közelmúlt nagy beruházása volt a Móricz Zsigmond utca megújítása.

– Valóban, elkészült az út, amelyre a pályázaton nyert 40 millió forinthoz mintegy 50 milliós helyi forrást tettünk hozzá. Az új út – egy Zámoron élő mérnök, feltaláló, Gergely János javaslatára – ún. gumiaszfalt kopóréteget kapott, amely mintegy 5-6 millióval megdrágította a beruházást, ugyanakkor a korábbi technológiai megoldásoknál jobban bírja majd az igénybevételt, kevésbé lesz majd tapasztalható kátyúsodás.

 

Megvalósult egy nem tervezett beruházás is az ősz folyamán.

– Így igaz. A Szilvás út mentén lakók fordultak segítségért az önkormányzathoz, ugyanis az útszakasz rossz minősége miatt egyre nehezebben tudták megközelíteni ingatlanjaikat. A képviselő-testület rábólintott a kérésre, és novemberben az önkormányzat mintegy 200 méteres szakaszon elvégeztette az út alapozását. A megújult út lehetővé teszi, hogy a szolgáltató megkezdhesse a térség áramellátását lehetővé tevő földkábel lefektetését.

Milyen az érdeklődés a település ipari parkja iránt?

– A közelmúltban sikerült eladnunk egy területet egy vállalkozásnak, és folyamatosan érkeznek további érdeklődők is. Tény viszont, a koronavírus-járvány és a bizonytalan gazdasági és energiahelyzet megfontoltságra inti a befektetőket, vállalkozókat.

A járvány miatt tavaly szinte az össze közösségi rendezvény, esemény elmaradt. Mi volt a helyzet az idén?

– Szerencsére visszatértünk a megszokott, régi kerékvágásba, rendezvényeink döntő részét sikerült megtartanunk. Megrendeztük a Három falu két keréken elnevezésű kerékpártúrát és a Falunapot is. Néhány nap múlva, december 17-én a Falukarácsony programon találkozunk községünk lakóival. Úgy alakult, hogy az idén a megszokottól kicsit kisebb lesz a falu karácsonyfája – de talán ez nem is véletlen, e területen is alkalmazkodunk a mind szélesebb körű takarékossági mentalitáshoz.

A karácsonyi ünnepsége immár hagyomány, hogy a község polgármestere is szól a résztvevőkhöz. Miről fog beszélni december 17-én?

– Még rendezgetem a gondolataimat, de azt mindenképpen hangsúlyozom, hogy az ünnep meghittségét, harmóniáját elsősorban magunknak kell kialakítanunk, békességet, nyugalmat teremtve a családban és a nagyobb közösségben egyaránt. Azt üzeni a karácsony, hogy az igazi öröm csak akkor és úgy születik a szívünkben, ha másokat, embertársainkat is örülni látjuk. A szeretet példamutatással terjed. Gondoljunk arra, hogy vannak tőlünk elesettebbek, rászorultabbak, vannak segítségre szoruló magányos és beteg emberek. A gondokkal terhelt hétköznapok során is „pazarlóbban” kellene bánnunk a szeretet kincseivel. Megragadva az alkalmat, ezúton, az újságon keresztül is békés, szeretetteljes karácsonyt és sikeres, boldog új esztendőt kívánok Pusztazámor minden kedves lakójának!

Kiss Zoltán

 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size