Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A húsvét úgynevezett mozgóünnep, azaz minden évben máskorra esik – idén április 7-én van nagypéntek, majd április 9-én húsvétvasárnap és 10-én húsvéthétfő. Ez a három nap ünnepnap, egyben fő szabály szerint munkaszüneti nap is, a közéjük ékelődő szombat azonban nem, az csak sima pihenőnap.

Ehhez igazodik az üzletek általános ünnepi nyitva tartása is, azaz április 6-án csütörtökön még bevásárolhatunk, de

  • április 7-én, pénteken nem lesznek nyitva az üzletek, a plázák, a bevásárlóközpontok, a hiper- és szupermarketek, az üzletláncok stb.

Ha csütörtökig nem vettünk meg mindent, amire szükségünk lehet húsvét alatt, akkor április 8-án még pótolhatjuk, ami elmaradt, ugyanis szombaton ismét nyitva találjuk az üzleteket. Aztán

  • április 9-én, vasárnap
  • és április 10-én, hétfőn megint zárva tartás jön, fő szabály szerint.

Április 11-én, kedden áll vissza aztán az élet vásárlással, ügyintézéssel kapcsolatos szokásos rendje, újra nyitott ajtókkal várnak minket a boltok, szolgáltatók. A postákon is ezzel a nyitvatartási renddel találkozhatunk majd – pénteken, vasárnap, hétfőn zárva lesznek, szombaton valamennyi postai hely a normál szombati munkarend szerint tart nyitva.

De lehetnek az általános üzlet-nyitvatartási rend alóli kivételek. Mint a Hóvége.hu emlékeztet, a jogszabály szerint vannak olyan üzletek, amelyek a húsvéti ünnepnapok alatt is nyitva lehetnek, így például tudunk vásárolni

  • a benzinkutakon, illetve az ott működő üzletekben,
  • az önálló virágboltokban,
  • az újságosoknál,
  • az édességboltokban,
  • a non-stop üzemelő, éjjel-nappali boltokban,
  • a trafikokban (ha a tulajdonos vagy a családtagja dolgozik benne),
  • valamint a vendéglátó- és szórakozóhelyeken.

Amennyiben halaszthatatlanul gyógyszert kell vásárolnunk, azt kell tudnunk, hogy ünnepnapokon (azaz nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn) kizárólag a 0–24 órás, azaz ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárakba tudunk menni. Szombaton a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak működnek, de elképzelhető, hogy nem a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint, hanem csak 12 óráig, zárásuk után pedig ügyeleti vagy készenléti szolgálat érhető el. Az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az OGYÉI oldalán található információ.

 

Forrás: 24.hu

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.jún. 22 K
Vezetés kánikulában

Június 22-én 0 órától 24-én éjfélig szóló harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size