Tisztelt Pusztazámoriak!
Értesültem arról, hogy Bősz Anett főpolgármester helyettes, aki egyben Érd polgármesterének felesége is, Facebook bejegyzésben gratulált Érd és térsége polgármestereinek a megválasztásuk alkalmából. Ezt a bejegyzést átvették az országos hírportálok. Ebben őket ellenzéki polgármestereknek nevezte. A gratulációt természetesen köszönettel fogadtam, viszont a szövegösszefüggés miatt fontosnak tartok néhány dolgot helyesbíteni.
Magamat soha nem soroltam sem ellenzéki, sem kormánypárti politikusok közé. Sőt a szó klasszikus értelmében politikusnak sem tartom magam.
1991 óta független polgármesterként vezetem Zámort, mindig együtt a megválasztott képviselőkkel. Erre a függetlenségemre mindig is büszke voltam és vagyok. Mindig mindenkivel igyekeztem korrekt kapcsolatot és jó együttműködést kialakítani és hiszem, hogy ez mai napig sikerült is és erre fogok törekedni a jövőben is.
A mostani választáson sem folytattam olyan kampányt, amelyben bármelyik politikai oldal részt vett volna. Kampányunkat képviselőjelölt társaimmal (csak velük) vittük végig.Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki szavazatával támogatott és minden erőmmel igyekszem Zámor javát szolgálni!
Pátrovics Benedek
polgármester
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester