A police.hu portál adta közre: egy 62 éves, Sopron közelében élő hölgyet a napokban egy magát banki ügyintézőnek kiadó asszony azzal a történettel hívta fel, hogy a folyószámláján veszélyben van a pénze. Nem sokkal később egy másik, akcentussal beszélő nő telefonált, aki rendőrségi menedzserként bemutatkozva rávette a sértettet, hogy egy „védett számlára” utalja el a megtakarított pénzét. Elmagyarázta, hogyan tud belépni a netbankjába, és elutaltatott vele 1,3 millió forintot.
Másnap a csaló ismét telefonált, és még arra is rávette, hogy vegyen fel hitelt. Ezután a kölcsönként felvett közel 6 millió forintot is átutaltatták vele két folyószámlára azzal, hogy így helyezik biztonságba a pénzét, amit majd később visszakap. Kisvártatva a bankja hívta telefonon a sértettet, hogy nagy pénzmozgást látnak a számláján. Erre a becsapott nő elmondta a történteket az ügyintézőnek, és ekkor szembesült azzal, hogy több mint 6 millió forintja bánja a hiszékenységét.
A rendőrség ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is.
- A rendőrség soha nem kér pénzátutalást a számlák biztonságba helyezése végett! A rendőrök hivatalos eljárásuk során nem keresik meg az ügyfeleket különböző hívásindító alkalmazásokon keresztül!
- Ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! Ezeket az információkat telefonbeszélgetés során sem a rendőrség, sem a pénzintézet alkalmazottjai nem kérik!
- Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja Önnek!
- Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!
- Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg, ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik!
- Ha bajba került, azonnal értesítse a pénzintézetet, és tegyen feljelentést a rendőrségen!
További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról: https://kiberpajzs.hu/
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester
Országos hírek
- Vezetés kánikulában
- Életbe lépett a vörös kód
- Keresztény ünnepeink: a Szentlélek kiáradása
- Közlekedési vetélkedő családoknak – a fődíj egy autó
- Ma van magasvérnyomás-betegség világnapja
- Versek a magyar költészet napjára
- Újratanulunk élni – Év végi gondolatok
- Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók
- 43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében
- Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire