A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március 10-én elkezdte kiküldeni a tulajdonosoknak a gépjárműadóval kapcsolatos határozatokat. A befizetési határidő április 15-e, azonban érdemes figyelni az időben történő befizetésre, ugyanis a határidőn túl kamatot számolnak fel minden egyes nap után – olvasható a NAV közleményében.
A több mint 3,3 millió érintett közül azok kapják meg elsőként a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobilt. A határozatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikusan (cégkapura vagy hivatali, illetve személyes tárhelyre) küldi mindenkinek, akinek van elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.
Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes. A gépjárműadót egy összegben, április 15-ig kell befizetni.
A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapu+-os vagy DÁP-azonosítás után. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, azonban érdemes figyelni, hogy mindig a legfrissebb verziót használja. Az applikációban csak akkor jelenik meg a fizetendő adó, ha a határozat megérkezett a tárhelyre.
Akik nem rendelkeznek a fenti azonosítókkal, a csekk helyett érdemes az Ügyfélportálról indítva bankkártyával, házibankos utalással befizetni az adót. Aki nem tudja másképp megoldani, csekket telefonon a NAV Infóvonalán igényelhet.
A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovatban, ha ez elmarad, akkor a NAV nem vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
Forrás: 24.hu
Polgármesteri köszöntő
Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!
Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.
Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.
Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.
Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.
Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.
Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:
Pátrovics Benedek
polgármester