Szabadtéri szentmisével és az új kenyér megáldásával emlékezünk Szent István királyunkra és az államalapítás ünnepére augusztus 20-án 9 órától a Kőkeresztnél. Ünnepi beszéded mond Pátrovics benedek polgármester, a szertartást Sisa István Lénárd plébános atya végzi. Mindenkit szeretettel várunk!
István egy olyan államot hozott létre, amely nyitott és befogadó volt a különböző, környezetében lévő államok hatásaira, de megőrizte sajátos magyar jellegét és függetlenségét. A keresztény hit meggyőződéses hívévé vált, amely életének minden lépését megszabó élménye volt. Uralmának a koronázás – és az Isten kegyelméből való országlás elfogadása – új legitimációt adott.
Szervezőmunkája nyomán létrejött a világi és az egyházkormányzatnak az a rendszere, amely teljesítőképességével kifelé és befelé egyaránt sikeres állammá tette a Magyar Királyságot. Államszervezetének egyik legstabilabb eredménye a vármegyeszervezet, a mai megyeneveknek a jelentős része ebből a korból származik. Ennek első lépéseként a területet kellett megszereznie és megtartania, majd meg kellett szerveznie a hadsereget. Leverte a vele szembeszegülő törzsi vezetőket, s uralkodása végére a Kárpát-medence egésze felett érvényesült a fennhatósága, ezzel ő tekinthető a mai értelemben vett Magyarország megteremtőjének.
Közel hetvenéves korában – a XI. században ritka magas korban – 1038-ban, 42 évnyi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit oly bensőségesen tisztelt, s akinek tiszteletére több templomot is épített. Halála előtt az országot is neki ajánlotta. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. A nép érezte: István király személyében a dinasztia megalapítója, a kimagasló uralkodó és államalapító hunyt el, az erős és igazságos király, aki a szigort szelídséggel tudta párosítani. Tudott harcolni, ha a szükség úgy kívánta; mindazonáltal békeszerető volt. Támadó hadjáratot nem kezdeményezett, harcias nemzetét a gyümölcsöző béke világába vezette. Az ország határain kívül is nagy tiszteletnek örvendett, egyrészt történelmi szerepe miatt, másrészt azért, mert a menekülteknek és más sorsüldözötteknek menedéket nyújtott.
1083. augusztus 19-én avatták szentté, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. István tisztelete nemsokára elterjedt az ország határain túl is.
István király hitt benne, hogy valami olyat tesz, ami miatt megéri felvállalni a leendő konfliktusokat. Amit elképzelt, erős akarattal vitte véghez. Még egy rossz döntés is jobb annál, mint amikor nem hozunk döntést. A karizmatikus király nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy képes volt olyan döntéseket meghozni szorult helyzetekben, melyek rengeteg konfliktussal jártak. Az államszervezésnek minden területén jelentős lépést tett előre, de ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy átlépett sok esetben azokon a hagyományokon, ami a korábbi törzsi-nemzetségi szervezet sajátossága volt. Nyilvánvaló, hogy ez népszerűtlen intézkedésekkel is járt, amit jelez, hogy a király halála után nem mindenki értékelte olyan pozitívan, mint mi, akik az eltelt idő távlatából szemléljük művét és tetteit.
Azonban eltelt pár évtized, és a XI. század zűrzavaros időszaka után, Szent László király uralkodása idején, amikor sor került szentté avatására, akkor már ezt a tevékenységét értékkel tudták mérni az emberek. „Istenünk, aki Szent István királyt, a te hitvallódat a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted, kérünk, add meg, hogy aki a hit terjesztője volt Pannóniában, Egyházad védelmezője legyen a mennyben!”
Bíró László ny. katolikus tábori püspök
(Forrás: Honvéd Altiszti Folyóirat, 2014/4., részlet)
