Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Sóskúti Polgárőr Egyesület immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az általános iskolai közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A verseny a sóskúti iskola tornatermében május 20-án zajlott. A rendkívül szoros eredmények azt bizonyítják, hogy a gyerekek egyre komolyabban veszik a felkészülést a közlekedési ismeretekből.

A versenyt megelőzően az Érdi Rendőrkapitányság munkatársa, Simon Krisztina rendőr főhadnagy, közlekedésbiztonsági osztályvezető-helyettes a gyerekek figyelmét rátermetten lekötve, élvezetes előadást tartott. Az előadás a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályait, valamint a közúti jelzések, jelzőtáblák jelentését tekintette át.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjétől, Kürti István rendőr alezredestől kaptuk a kitöltendő tesztlapokat. A feladatsort Nehézné Simon Klaudia rendőr főtörzsőrmester állította össze.

 A versenyen közel ötven alsós és ötven felsős diák mérte össze tudását.

 A versenyt megelőzően az iskola szervezésében a gyerekek feladatokat oldottak meg a döntőbe kerülésért.

 Az alsó tagozatban

I. helyezést ért el Kis Botond Farkas 4.b osztályos tanuló

Jutalma egy kerékpár volt, melynek beszerzését Pusztazámor önkormányzata támogatta.

Nyereményét Pátrovics Benedek polgármestertől vehette át.

II. helyezést ért el Horváth Péter 3. osztályos pusztazámori tanuló

Szintén egy kerékpárt nyert, melynek beszerzését a Sóskúti Polgárőr Egyesület támogatta.

Nyereményét Csernyák Pétertől, Sóskút alpolgármesterétől vehette át.

III. helyezést ért el Perczel Nagy Eszter 3. osztályos pusztazámori tanuló

Egy 17 000 Ft értékű kerékpáros kiegészítőkből álló csomagot nyert, melyet Czabajszki András, a Czabajszki Gumi- és Autószerviz tulajdonosa ajánlott fel. Mind az alsós, mind a felsős III. helyezett csomagja egy-egy 5000 Ft-os gumijavításra felhasználható kupont is tartalmazott az ő jóvoltából.

IV. helyezést ért el Magyar Petra Lili 3. osztályos pusztazámori tanuló

Kuzselné Schóber Ágnes igazgatónőtől vett át ajándékcsomagot a sóskúti szülői munkaközösség támogatásával.

 

A felső tagozatban

I. helyezést ért el Hajdu Kolos 6.a osztályos tanuló

Jutalma egy kerékpár volt, melynek beszerzését Pusztazámor önkormányzata támogatta. Nyereményét Pátrovics Benedek polgármestertől vehette át.

II. helyezést ért el Gyárfás Helga 5.a osztályos tanuló

Szintén egy kerékpárt nyert, melynek beszerzését Sóskút önkormányzata támogatta. Kerékpárját Mátrai Miklósné sóskúti képviselő asszonytól vehette át.

III. helyezett Csibi Szidónia 5.a osztályos tanuló

A Diósd Bike felajánlásaként egy 17 000 Ft értékű kerékpáros kiegészítőkből álló csomagot nyert.

 A legjobbaknak járó négy kerékpár természetesen a KRESZ szabályainak megfelelően első-hátsó lámpákkal, oldalprizmával, sárvédővel, csengővel lett felszerelve. A kerékpáros kiegészítőket a Diósd Bike Kerékpárbolt és Szerviz tulajdonosának, Sárik Ferencnek köszönhetjük. Hálásak vagyunk az iskola pedagógusainak a verseny lebonyolításában nyújtott segítségükért.

A KRESZ-vetélkedőt már a kezdetektől fogva támogatja egy-egy kerékpárral Pusztazámor Községi Önkormányzat. Ezúton szeretném megköszönni a pusztazámori testület tagjainak, hogy hozzásegítettek minket a kerékpárok beszerzéséhez.

 Csernyák Péter

elnök

Sóskúti Polgárőr Egyesület

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size