Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Diákhitel Központ Zrt. bevezeti az elektronikus aláírással történő szerződéskötést, így online is igényelhető a diákhitel – jelentette be Bugár Csaba, a társaság vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Ez a lépés lehetővé teszi a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok kitöltése, leadása nélkül köthessenek diákhitel-szerződést. Az elektronikus aláírással történő szerződéskötés feltétele, hogy az igénylést a Neptun vagy ETR tanulmányi rendszeren keresztül kell indítani, és emellett szükség van ügyfélkapus hozzáférésre – fejtette ki a vezérigazgató.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a diákhitelek az eddig megszokott módon is igényelhetőek a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain, illetve valamelyik diákhitel-partnerintézeten keresztül. 

A felvehető hitelösszegek idén szeptembertől változatlanok: a szabad felhasználású diákhitel 1 esetében havonta legfeljebb 50 ezer forintot lehet igényelni, míg a Diákhitel 2 továbbra is kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére fordítható. Azok a hallgatók, akik szeptember 15-ig benyújtották a diákhitel-kérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá a megigényelt összeghez: a Diákhitel 1 esetében a hallgató bankszámlájára, míg a Diákhitel 2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utalja át a Diákhitel Központ a pénzt – mondta el Bugár Csaba.

Az eseményen Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója az e-közigazgatás fejlesztéseiről szólva elmondta, hogy a jövő év elejétől elindítják a Cégkaput, amelyen keresztül majd a vállalkozások tarthatják a kapcsolatot az állami szervezetekkel.

MTI

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size