Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Áprilistól 17 postán is lehet vasúti menetjegyet vásárolni. Amennyiben ez a kísérleti üzem sikeres lesz, további postákra is kiterjesztik a lehetőséget. 

A debreceni 20. számú (Malompark) postán januárban kezdte meg próbaüzemben a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve áprilistól további 16 postán lesz elérhető ez a szolgáltatás – közölte a MÁV-START és a Magyar Posta az MTI-vel. A teszt ideje alatt Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek. 

A pilotprogramba a vasúttársaság vegyesen vont be kisebb és nagyobb településeken lévő, belvárosi vagy attól távolabb elhelyezkedő, hagyományos vagy üzletházi, vasútállomás közeli vagy akár vasúti pénztárral nem rendelkező településeken működő postákat. Ha a 17 postán bevezetett vonatjegy-értékesítés fogadtatása kedvező lesz, további postákra is kiterjeszthetik a lehetőséget – tették hozzá.

MTI

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2019.aug. 23 P
Augusztus 23-ától érkeznek a családtámogatások

A gyermeket nevelő családok már augusztusban megkapják a szeptemberben esedékes családtámogatásokat [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.aug. 08 Cs
Támogatás a kisgyermekes családoknak

Akár havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.júl. 12 P
Adóváltozások 2020-tól

Az Országgyűlés július 12-én megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.júl. 10 Sze
A szakemberek véleménye: ne etessük a vízimadarakat

Az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.júl. 09 K

Magyarországon az utóbbi években kevésbé jellemző az energialopás, de még most is jelentős számban [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size