Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Azok a családok sem esnek el a babaváró támogatás lehetőségétől, amelyekben júliusra várják a gyermeket – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azzal az új rendelettel kapcsolatban, amellyel a kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető támogatás igénylését.

Novák Katalin a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: a rendelet értelmében nem a szerződéskötést, hanem az igény benyújtását követően született gyermekek után lehet igénybe venni a támogatást, és az sem baj, ha a kérelmet a júliusban születő gyermek megszületése után nyújtják be.

„Készen állunk arra, hogy július 1-jével zökkenőmentesen induljon ez a támogatási forma” - tette hozzá, rámutatva arra, hogy a vonatkozó igazolásokat már most is be lehet szerezni a kormányhivatalokban.

Az államtitkár kiemelte: július 1-jétől a családvédelmi akcióterv négy új eleme indul, a babaváró támogatás mellett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kedvezményes hitel és a jelzáloghitelek egy részének elengedése.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a babaváró támogatást azok is igényelhetik, akiknek korábban késedelmes hiteltartozásuk volt, de azt a kérelem benyújtása előtti egy éven belül már rendezték.

A 10 milliós forintos kedvezményes hitelt alapesetben azok a házaspárok vehetik igénybe, akiknek a központi hitelinformációs rendszerben (KHR) nincs nyilvántartott tartozásuk. A KHR-ben azonban azokat a korábbi késedelmes tartozókat is nyilvántartják, akik időközben már visszafizették adósságukat, így ők eddig nem kérhették a babaváró támogatást.

A mostani módosítás már lehetővé teszi a korábbi adósoknak is a babaváró támogatás igénylését, ha a tartozásukat a kérelem benyújtása előtti egy éven belül rendezték.
A kormányrendelet egyértelművé teszi a júliusban született gyerekek utáni támogatás igénylését is.

E szerint a július 1-je után született gyerekek szülei július 31-éig benyújthatják kérelmüket, és így ezzel egy időben azonnal „felfüggesztődik” a babaváró támogatás kölcsönkénti törlesztése.

Könnyítést jelent továbbá, hogy ha a babaváró támogatás iránti kölcsönkérelmet a várandósság idején (a 12. hét után) nyújtják be, azonnal kérni lehet a törlesztés szüneteltetését is. Az eredeti szabályozás szerint ezt csak a kölcsönszerződés megkötésével egy időben tehették volna meg a szülők. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megkötéséig tartó időre sem kell visszamenőleg törlesztést fizetniük a szülőknek.

MTI

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size