Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A kormány döntése nyomán kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig. A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány 2020. március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle.

Azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennállt –, nettó 54 ezer forint egyszeri pluszjuttatásban részesülnek.

mti

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2019.szept. 16 H
Ellenőrzés az utakon

Tispol Speed elnevezéssel tart fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség Magyarország [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.szept. 09 H
Ismét aktivizálódtak a csalók

A NAV közleményben kéri a lakosságot, ne adják ki ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyájukkal [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.szept. 05 Cs
Családbarát önkormányzatokat díjaztak

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 2019-ben ismét meghirdette megújult, a nemzetközi sztenderdeket [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.szept. 04 Sze
Információk a tanévkezdés kapcsán

Mintegy 1,2 millió diáknak kezdődött meg szeptember 2-án a 2019/20-as tanév. Összeállításunkban [ ... ]

OrszágosBővebben
2019.aug. 30 P
Állatkertek éjszakája

Augusztus 30-án, pénteken este rendezik meg az Állatkertek éjszakája programsorozatot az ország [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size