Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Január elsejével megszűnt a 198-as tudakozói hívószám, ez évben kizárólag az ötjegyű 11 800-as telefonszámon érhető el a szolgáltatás.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatása a vezetékestelefon- és mobiltelefon-előfizető által hívható egyetemes szám mellett az egyes szolgáltatók fenntarthatják saját piaci alapú tudakozószolgáltatásukat is, amelyek szintén 5 számjegyűek.  A 11 800-as hívószámú országos belföldi egyetemes tudakozón keresztül a továbbiakban is a lakossági és az üzleti előfizetők vezetékes, valamint mobiltelefonszámairól lehet információkat kérni a nap 24 órájában, ha az érintettek előzetesen hozzájárultak azok közléséhez.

Az NMHH 2013 végén írt ki pályázatot az egyetemes tudakozó működtetésére, azon az összességében legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Invitel Távközlési Zrt. nyert. Az Invitel szerződése korlátozott időre szól, a hatályos európai uniós rendelkezések ugyanis előírják a tudakozószolgáltatás rendszeres felülvizsgálatát.

A közlemény szerint az öt számjegyű hívószámra uniós előírás miatt tértek át, mivel a közösségi szabályozás fokozatosan kivezeti a háromtagú hívószámokat.

(MTI)

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size