Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Idén is hosszabb ideig lesznek nyitva a személyijövedelemadó-bevallások (szja) benyújtásának finisében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai – tette közzé az adóhatóság a honlapján, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfélkapun keresztül egy gombnyomással elküldhető a bevallás.

Május 9. és május 20. között – május 16-át kivéve – a fővárosi ügyfélszolgálatok (IX. kerület, Vaskapu utca 33–35., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13–15., Dózsa György út 128–130., XIV. kerület, Fogarasi út 3.) reggel negyed 9-től este 6 óráig lesznek nyitva, kivéve május 13-át, akkor délután 2 óráig. 

A megyeszékhelyeken működő ügyfélszolgálatok ugyanebben az időszakban reggel 8 órától este 6-ig várják az adózókat, május 13-án azonban szintén délután 2 óráig lesznek nyitva. 

A Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságon (KAIG, VII. kerület, Dob utca 75–81.) működő ügyfélszolgálat a megjelölt időintervallumban május 9-én, 11-én, 18-án és 20-án reggel 8 órától este 6 óráig, május 10-én, 12-én, 17-én és 19-én reggel 8 órától délután 4 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig lesz nyitva. A vidéki központi ügyfélszolgálatok emellett április 13-tól május 31-ig szerdánként egész nap nyitva tartanak, 8 órától 18 óráig várják az ügyfeleket. 

Rendkívüli nyitva tartással áll az ügyfelek rendelkezésére a NAV a 06-40/42-42-42 számon elérhető általános tájékoztató rendszere is: május 9. és május 12. között, továbbá május 17. és május 20. között reggel fél 9-től este 6 óráig, május 13-án pedig délután 2 óráig fogadja az adózók hívásait. 

A NAV felhívja a figyelmet: a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának határideje május 20. Az ügyfélszolgálatra betérőknek érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mert a regisztráció mindössze néhány percig tart, és sok más mellett az adóügyek is egyszerűbben, kényelmesebben intézhetők így.

(MTI)

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size