Ma szeptember 6-a, hétfő, Zakariás napja van, ez az év 36., azaz páros hete.
Újság
Magyarország.hu
Ügyfélkapu



Regisztráció
apróhirdetések RSS

Sikeres évet zárt az ÉTV Kft.

visszaküldésnyomtatás
A cég által kiadott sajtóközlemény szerint az ÉTV Kft. 2009-ben is sikeresen megvalósította mindazt, amit alapfeladatának tekint: a szolgáltatás bővítését, minőségének javítását és biztonságának hosszú távú megalapozását.

A tavalyi évben kisebb tulajdonosi átrendeződés történt az ÉTV Kft. életében. Az addigi tulajdonosi csoportot 11 önkormányzat és 2 szakmai befektető, a Veolia Víz Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. alkotta. Év közben Perbál, Budajenő és Telki önkormányzata értékesítette a társaságban meglévő üzletrészét, így jelenleg 8 önkormányzat és 2 szakmai befektető az ÉTV Kft. tulajdonosa.

A Kft. 2009-ben több mint 42 ezer magán- és 1 400 közületi ügyfél igényeit szolgálta ki. Összesen 5 908 ezer m3 ivóvizet szállította a fogyasztóknak a szabványt meghaladó minőségben, és 2 093 ezer m3 szennyvizet gyűjtöttek össze és tisztítottak meg. A feladatokon 257 alkalmazott dolgozott.

Az ÉTV Kft. 2009-ben számos beruházást végzett, 509 millió Ft összértékben. Több száz méter vízvezeték és csatorna épült vagy korszerűsödött, valamint a rendszer több hálózati és telepi gépészeti egysége újult meg.

Az alaptevékenység támogatására a kft. mélyépítő kivitelezést és laboratóriumi vizsgálatokat is végez. A kivitelezői bázisnak és a munkához elengedhetetlen korszerű eszköz állománynak is köszönhető, hogy a folyamatosan jelentkező bekötési igényeket gyorsan ki tudják elégíteni.

Az ÉTV Kft. pénzügyileg is eredményes évet zárt: a nettó árbevétel elérte a 3 milliárd Ft-ot, a pénzügyi, az egyéb bevételekkel együtt a 3,5 milliárdot, ami közel 2%-al meghaladja a tervezettet. A 3,2 milliárd forintra tervezett ráfordítások 3,4 milliárd forintban realizálódtak.

Az adózott eredmény 115 millió forint lett, amelyből a taggyűlés határozata alapján 100 millió Ft osztalékot fizetnek ki a tulajdonosoknak, a többi a társaságban marad.

Fejlesztések 2009-ben

Saját forrásból 314 millió Ft értékű beruházást valósítottak meg, önkormányzati forrásból pedig közel 195 millió Ft értékű felújítást végeztek.

A víz- és csatornarendszer számos szerkezeti eleme újult meg:

Az ivóvíztermelő kutak rekonstrukciója és kapacitásbővítése következtében a saját víztermelést 10%-kal tudták növelni. Megtörtént az érdi, Kossuth Lajos utcai saját kút felújítása, valamint egy új vízbázis (két új kút Érden, a Papi-földeknél) üzembe helyezése.

Az Érdi, a Törökbálinti és a Herceghalmi Szennyvíztisztító Telepről a tisztítás végtermékét, a szennyvíziszap nagyobb részét elszállították a Fővárosi Csatornázási Művek Dél-pesti Szennyvíztelepére, ahol biogázzá alakítva hasznosult, „zöld” energiát termelve. Hogy a szállítási költséget csökkenthessék, Törökbálintra telepítettek egy korszerű iszapsűrítőt, amellyel 2010-ben már a szállított mennyiség és így a szállítás díja is csökkenthető.

2009-ben is rendszeresen és fokozottan ellenőrizték a szennyvízcsatornák használatát, illetve azt, hogy nem használják-e a szennyvízhálózatot illegálisan a csapadékvíz elvezetésére. A tavalyi év során Herceghalomban 10, Remeteszőlősön 20 helyen tárták fel a közmű illegális használatát, és összesen 11,6 millió forint összegű számlát bocsátottak ki az érintett fogyasztók felé.

Szintén a költségcsökkentés célja hívta életre vízveszteségmérő csoportjukat. Munktársaik a hálózati veszteségek pontos helyét határozzák meg, és a rejtett vízelfolyásokat tárják fel. A csoport feltáró munkája után elvégzett beruházások eredményeként az eddigi veszteséget 5%-kal sikerült csökkenteni.

Az ÉTV Kft. szolgáltatási területén 9 755 új vízmérő felszerelésére került sor.

A társaság működését és az ügyfélkiszolgálást javító intézkedések:

Megtörtént a szennyvíztelepi üzemeltetési szabályzatok és kárelhárítási tervek felülvizsgálata is, az ISO 14001:2004 szabványkövetelmény felkészüléseként. A bevezetést a 2010-es évre tervezik.

Az ügyfelek kényelmét szolgáló újítás, hogy 2009-től a fogyasztók az Ügyfélszolgálati Irodán bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthetik számlájukat.

Jelentős megtakarítást értek el az üzemanyag-költségeknél, ami a műholdas helymeghatározáson alapuló nyomkövető rendszer alkalmazásának köszönhető.

2009. január 1-től bevezették a főkönyvi rendszerrel integráltan működő raktár- és tárgyieszköz-nyilvántartó programot.

A társaság egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fogyasztók tájékoztatására, a velük való jó kapcsolat megteremtésére és fenntartására. Ennek érdekében évente egy alkalommal hírlevél formájában tájékoztatják a fogyasztókat a társaság eredményeiről, és a településüket érintő beruházásokról, tevékenységekről.

Az ÉTV Kft. büszke az ÉTV-Érdi VSE női kézilabda-szakosztályának teljesítményére, melynek sikereihez névadó szponzorként 2009-ben is hozzájárult.

A 2010. évi terv

A társaságu 2010-ben (Telki és Budajenő kiválásával) összesen 8 település vízellátását és 7 település szennyvízelvezetését, szennyvíztisztítását végzi. Szolgáltatási területén az ivóvíz-fogyasztói helyek száma meghaladja a 40 ezret, a szennyvízelvezetésbe bekapcsoltak száma növekedett, és mostanra meghaladja a 18 ezret. Ez a csatornázottság növekedésének, valamint annak köszönhető, hogy megnőtt a már meglévő csatornahálózatba bekötött háztartások száma.

A fogyasztói igények kielégítésének pénzügyi keretei a következők:

2010-ben az ÉTV Kft. - tulajdonosok által jóváhagyott - tervezett összes bevétele 3 664 millió forint, összes ráfordítás 3 398 millió Ft. A tervezett adózás előtti eredmény 266 millió Ft.

Az ÉTV Kft. 2010-ben 7 településen önkormányzati forrásból összesen 227 millió Ft értékű beruházást tervez. E felett saját forrásból is több központi beruházást kívánnak elvégezni. A korszerűsítés legfontosabb iránya a hosszú távon is gazdaságos és környezetkímélő rendszer építése és fenntartása.

A tervezett fejlesztési feladatok:

 „Érd Megyei Jogú Város vízellátásának rekonstrukciója az ellátásbiztonság növelése érdekében” pályázat: amennyiben a település megnyeri, úgy a svájci–magyar együttműködési forrásból megvalósítható önkormányzati projekt az ÉTV szakmai támogatásával valósul meg. A projekt eredményeképpen Érden és a környező településeken tovább nő az ellátás biztonsága.

A szolgáltatási terület településeinek vízellátására 2010-ben saját kútjaikból 1 715 em3 vizet termelnek, amit kiegészítenek különféle szolgáltatóktól vásárolt 5 356 ezer m3 vízzel. ü XA saját víztermelés növelése érdekében termelésbe állítják a Pusztazámor területén kialakított víztermelő kutat.

Érd, Diósd és Tárnok önkormányzatai EU-s pályázati forrásból fejlesztik településeik csatornahálózatát és a közös szennyvíztisztító telepet. Az ÉTV Kft. továbbra is minden szakmai segítséget megad a projekt sikeres előkészítéséhez és lebonyolításához.

Az év legátfogóbb feladata a térinformatikai rendszer kialakítása és bevezetése lesz. Ez a rendszer lehetővé teszi a társaság által üzemeltetett közművagyon adatainak, térképeinek elektronikus tárolását. A pontos, biztonságos és könnyen kezelhető tárolási mód, döntő előrelépést jelent az ÉTV Kft. gazdálkodásában, gazdasági kapcsolataiban, az ügyfélszolgálati ügyintézésben is. Emellett nélkülözhetetlen segítséget ad a hálózati javítások és felújítások pontos helyének meghatározásához is.

A hálózati veszteségek pontos helyének meghatározása, a rejtett vízelfolyások feltárása, valamint a beszedési és behajtási tevékenységek fejlesztése a tartalékok feltárásában és a rendesen fizető fogyasztók védelmében rendkívül fontos feladat.

Az illegális csatornahasználat, a csapadékvíz szennyvízcsatornába történő bevezetésnek további szisztematikus felderítése és megszüntetése, kiemelten Törökbálint településen.

A társaság működését és az ügyfélkiszolgálást javító intézkedések:

Azon dolgoznak, hogy lehetővé tegyék ügyfeleinknek a választást a mérőleolvasás és mérőállás-bejelentés különböző formái között, valamint a választást a számlázási módozatok közül is.

A számlakövetelések behajtása érdekében az Ügyfélszolgálati Iroda keretein belül egy külön csoportot állítanak fel. Az itt dolgozó munkatársak minden tárgyi feltétellel rendelkezni fognak arra az esetre, ha a nem fizető fogyasztók ellen végső lépésként szűkítésre vagy kikötésre kényszerülnek.

Folytatódik a Kft. működésének költségoptimalizálása és a szolgáltatás biztonságának növelése.  A társaság 2010. IV. negyedévében bevezeti az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány szerinti Környezetközpontú Irányítási Rendszert és az MSZ 28001:2008 szabvány szerinti Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási Rendszert. Ezzel az ÉTV EU-színvonalon irányított társaság, dolgozói számára pedig kiemelt színvonalú munkahely lesz.

Kiemelt központi beruházások saját forrásból:

Új munkagépek vásárlása

Szivárgásvizsgáló eszközök beszerzése

A számlázási program fejlesztése

A távleolvasási kísérleti projekt beindítása

Objektumvédelmi eszközök fejlesztése

 

További információ:

Lanku Ildikó ügyvezető (ÉTV Kft.),

tel.:06-23/500-000 e-mail: lanku.ildiko@erdivizmuvek.hu

www.erdivizmuvek.hu

2010. június 9.