Cikkek

Tájékozató a veszélyhelyzet elrendelésével összefüggő helyi rendelkezésekről

Nyomtatás

Az országos veszélyhelyzet miatt rendkívüli intézkedéseket hoztunk Pusztazámoron is. Célunk, hogy ameddig lehet, fékezzük a járvány terjedését, negatív hatásait pedig csökkentsük.

 Mindent elkövetünk, hogy a települést a lehető legjobban felkészítsük a rendkívüli helyzetre.

- A Községháza meghatározott rendben tart nyitva, a munkatársak telefonon és e-mailen elérhetők. De tisztelettel kérjük, hogy személyesen csak a legszükségesebb esetben keressék a kollégákat.

- Hétfőtől a tanulók nem mehetnek iskolába, új, tantermen kívüli, digitális munkarend lesz érvényben. A kivitelezés módját jövő héten teszi közzé az oktatási államtitkár.

- Az óvoda egyelőre nyitva marad. A járványhelyzet óráról órára változik, és egyelőre sajnos folyamatosan romlik. Fel kell készülni arra, hogy akár már napokon belül sor kerülhet az óvoda bezárására. Ezért már most arra kérem a szülőket, hogy aki teheti, gyermekét már hétfőtől tartsa otthon. Addig is úgy rendelkezem, hogy az óvoda épületében felnőtt kísérő nem tartózkodhat, oda be sem léphet. A gyermeket a bejáratnál kell átadni az óvodai dolgozók részére, és az átvétel is ugyanígy történik. Az ajtót az óvoda dolgozói zárva tartják, csak csengetésre nyitják ki.

- Az óvodában a megelőzéshez szükséges higiéniai eszközök rendelkezésre állnak, és ez a jövőben is így lesz.

- Az Egészségház fertőtlenítését folyamatosan végezzük.

- A szociálisan rászorultak étkeztetése továbbra is megoldott.

- Az esküvők, temetések megtartását nem korlátozzuk, kérjük azonban a családtagokat, hogy minimalizálják a résztvevők létszámát.

Az már látható, hogy a koronavírus gyorsan terjed, és megbetegíti ugyan az embereket, de többnyire nem okoz szélsőséges tüneteket. A halállal végződő esetek túlnyomó többségében a legyengült, krónikus betegségekben szenvedő idős emberek az érintettek.  Ezért mindenkit szeretnék felszólítani, hogy a veszélyeztetett csoportok védelme érdekében kellő körültekintéssel végezzék a róluk való gondoskodást, kerüljék a közvetlen kontaktust a 60 évnél idősebbekkel, illetve a súlyos szív-, a súlyos tüdő- és keringési betegségben szenvedőkkel, a súlyos cukorbetegekkel és a daganatos betegekkel! Tehát átmenetileg ne látogassák őket, a bevásárolt dolgokat csak tegyék le a kapu vagy az ajtó elé.

Akinek nem megoldható a bevásárlása, receptjének kiváltása, kérem, hogy haladéktalanul jelezze Csibrikné Pátrovics Krisztina részére a 70/331-9703 telefonszámon.

A szociálisan indokolt kérésekkel a képviselőket is megkereshetik telefonon, de a személyes találkozást kerüljék. Ők is továbbítani tudják kéréseiket.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szociálisan rászorultakat és a hozzátartozó nélküli időseket teljeskörűen feltérképezzük annak érdekében, hogy minden tőlünk telhetőt meg tudjunk tenni az ellátásuk érdekében.

Szeretném arra kérni a pusztazámoriakat, hogy aki teheti, ne menjen nagyobb közösségbe és gyermekét is tartsa otthon.

Mossanak minél többször kezet, arcot, és kerüljék üdvözléskor a puszit, kézfogást!

Most mindannyiunknak össze kell tartania, minden egyes ember felelőssége, hogy megvédje azokat, akik védelemre szorulnak.

Pusztazámor, 2020. március 14.                                          

Pátrovics Benedek polgármester

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size