Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Immár Hatodik alkalommal rendezi meg a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) a Nyitnikék tavaszi vásár és kiállítást Érden. Idén május 10-től 12-ig várják az érdeklődőket az Érd Arénában, ahol 3500 négyzetméteres vásárterületen mutatkoznak be a különböző termékeket, szolgáltatásokat bemutató és árusító standok.

Elsősorban helyi és környékbeli vállalkozások, termék-előállítók jelentkezését várják a szervezők, de a szélesebb körű kínálat érdekében megyei, országos és határon túli vállalkozóknak is lehetőséget biztosítanak.

A PMKIK idén is térítésmentesen bocsátja a kiállítók rendelkezésére négy négyzetméteres standjait. A belső kiállítórészen a nagyobb standokat, valamint a büfé céljait szolgáló területeket bérleti díj ellenében biztosítják a szervezők, egyedi egyeztetés alapján. A kiállítók reklámfelületet is bérelhetnek, elhelyezéstől függő áron.

A kiállítók, árusok március 31-éig jelentkezhetnek a rendezvényre. A jelentkezéseket beérkezésük sorrendjében regisztrálják, az elfogadásnál előnyben részesítik a helyi vállalkozásokat, kiállítókat, valamint az önkéntes kamarai tagsággal rendelkezőket. Az ingyenes megjelenési lehetőséget elsődlegesen a mikro- és kisvállalkozások, valamint az adószámmal rendelkező magánszemélyek, termékelőállítók számára biztosítják.

A helyi és környékbeli vállalkozások mellett az érdi szervezeteket, intézményeket – könyvtár, múzeum, ipartestület, katasztrófavédelem, művelődési központ – is meghívják a rendezvényre, így a lakosság egy helyen tud tájékoztatást kapni a szolgáltatásaikról.

A látogatóknak idén sem kell belépőjegyet váltaniuk, a vásár mindhárom napján ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást, vehetnek részt a különböző – jelenleg még szervezés alatt álló – kulturális és sportprogramokon.

A kiállítással kapcsolatban az erdinyitnikek@pmkik.hu címen, valamint a főszervezőnél, a polyak.agi@pmkik.hu címen lehet bővebb információt szerezni. Aki jelentkezni szeretne, az itt töltheti le a jelentkezési lapot.

Az erdmost.hu nyomán

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size