Bár 1993 óta már Magyarországon is munkaszüneti nap a pünkösdhétfő, az utca embere azonban sokszor nincs tisztában vele, mit is ünneplünk ilyenkor. Talán még eszébe jut a pünkösdikirály-választás, de az eredeti, vallásos tartalom háttérbe szorult.

Pedig pünkösd a karácsony és a húsvét mellett az egyházi év legjelentősebb ünnepe. Míg karácsonykor Jézus Krisztus születéséről, húsvétkor pedig dicsőséges feltámadásáról emlékezünk meg, pünkösdkor magának az egyháznak van a születésnapja. 50 nappal a húsvéti csoda után kiáradt az apostolokra a Szentlélek, és karizmákat adott nekik az örömhír hirdetéséhez.

Az Apostolok Cselekedetei így írja le az ominózus jelenetet: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (ApCsel 2,1, a Szent István Társulat 1996-os kiadásának szövege.)

Hogy a történetnek mennyi a valóságalapja, ki-ki hite szerint döntse el. Annyi azonban bizonyos, hogy Krisztus halálát követően a zsidó sávuot ünnepen léptek először a nyilvánosság elé a tanítványok. Az izraeliták ekkor a Tóra átadását ünnepelték, de ez egyben a búza aratásának kezdete is. A sávuotot a hetek ünnepének is hívták, mert 7×7 (és még egy) nappal követte a húsvétot. Ahogy a hetes számnak, a 40-nek is különös jelentőséget tulajdonítottak, így lett a húsvéti időszak másik jelentős keresztény ünnepe a pünkösdöt tíz nappal megelőző áldozócsütörtök, amelyen Jézus mennybemenetelét ünneplik. Az apostolok áldozatos munkája eredményeképpen, minden üldöztetés dacára, a keresztény hit rendkívül gyorsan szétterjedt a Földközi-tenger medencéjében.

A pünkösd megünnepléséről először a 2. század elejéről találhatunk adatokat, hivatalosan csak a 305-ös püspöki szinódus tette kötelezővé azt. Mint sok, a kereszténység életében alapvető dolgot, a pünkösd ünneplését is a II. Vatikáni Zsinat rendelkezései szabályozzák ma, eszerint ekkor zárul a húsvéti időszak.

Pünkösd három jelképe a pünkösdi rózsa, a fehér galamb és a zöld ág. Az első, mely már az ókor óta elválaszthatatlan az ünneptől, a Szeplőtelen Szűzanyát szimbolizálja, a galamb a Szentlelket, a zöld ág pedig a természet megújulására utal, de a néphiedelemben a gonosz szellemeket távol tartó hatást is tulajdonítottak neki.

Forrás: ÉMNÖSZ, Mayer István